Magyar Országos Tudósító, 1947. május

1947-05-29 [943]

A Szociáldemokrata Tárt nevelői csoportjának ülése. ^a/kné A s zociáldemekrata Párt nevelői csoportja a párt királyi fái-utcai helyiségében csütörtökön délután ülést tartott, amelyen Marosán a yörgy, a párt helyettes főtitkára tartott nagy érdeklődéssel kisért előa­dást. M a rosán György előadásában hosszasan fo -lalkozott az ország politikai es gazdasági helyzetével és rámutatott arra. hogy a hazánkat ert súlyos katasztrapáért a régi rend urai a felelősek, akik nem vonták le a mult tanulságait es az országot ismét idegen célok érdekében sodorták bele a háborúba. Sajnálattal állapitotta meg, hogy ruég mindig sokan flhadnak az országban, akik a régi rezsim hívei. Az összeesküvők politikája a jogfoly­tonosság ós a fajvédelem alapján állt, nem a nép erdekeit, hanem egy ki­váltságos réteg erdekeit lett volna hivatva szolgálni, ÜÍQgállapitot'ta, hogy r. világ régi'rendje csődöt mondott, nem tudott bakét teremteni az emberiség számára. A Szociáldemokrata i , .;..rt felszabadulás óta küzd a béke .iOgszil: rdi­t' sa, e rj ' cluOgabb és szociálisabb Magyarország felöpitése érdekében. A magyar demokráciának: az a 'feladata, ..ogy a maryar népből kiemelje a a zine­javát. Euröpa minden országa demokratizálódik, nem lehet, hogy épptsn Ma­gyaróra zág zárkózzon ol a demokrácia elöl. Kérto a gyűlésen jelenlevő neve** löket, segítsék a pártot .'. nehőz munkájában és nevelői vonalén szinten, járuljanak hozzá az újjáépítéshez. /iMCT/ —»— A június 1. -i ha tár őr-di s zs zearile közlekedési rendje. o-Ky/Hné A határőrség parancsnoksága ezúton közli a nyilvánossággal, hogy a hősök-terén június 1.-én megrendezésre kerülc határőr-d. 1 .3zszemle közlekedési rendje a következő: behajtás gépkocsival a hősök-terére a Körönd felől, az Andrássy-uton. A gépkocsiból kisza lás: a Uösök-ierén a Műcsarnok elÖtt. A Köztársasági elnök fagadáea délelőtt 11 órakor. Délelőtt 11 órától a díszszemle befejezéséig -a ivjj^Hc-űier&re irányuló járműforgalom szünetel./MOT ­Ky.

Next

/
Thumbnails
Contents