Magyar Országos Tudósító, 1947. május
1947-05-27 [943]
Bognár József és Dinnyés B a jos honvédelmi miniszter a Kisgazdapárt ceglédi nagygyűlés én, A t. Szerkesztőségek figyelmébe I A HOT május 26.-1 "számának 7. és C>, kiadásában "Mihályfi Ephő tájékoztatási miniszter a kisgazdapárt ceglédi nagygyűlésén" cimmel tud sítast közölt a ceglédi zászlóavató nagygyűlésről. A gyűlésen beszédet mondott Bognár József, a Kisgazdapért országos főtitkárhelyettese és Dinnyés L aj honvédelmi miniszter is. A beszédeket alább közöljük: . o-/l-I n é Bognár József a. Kisgazdapárt országos főtitkárhelyettese beszédében párhuzamot vont 1848 ós a mostani helyzet között. Megállapította, hogy a magyarság akkori elindulása a szabadság-és a demokratikus rendszer felé nemzetközileg teljesen elszigetelten, e gy a/kkori európai reakcióval szemben történt, mig a mostam, helyzetben majdnem 'az egész világon ugyanazok az eszmék uralkodnak, amelyet mi is meg kívánunk valósítani, A másik különbség az, hogy a forradalomból szabadságharccá vált 1348 vezetőinek nem volt módja arra, hogy a tulajdonélosztás uj módjával alapozzák meg az uj politikai berendezkedést. M a a nagybirtokrendszer .megszüntetésével éo uj kisbirtokos oxistenciák kialakításával a nagytőkének az államosítások révén részbeni kikapcsolásával, részben teljes ellenőrzésével a termelés értékesitésénok szövetkezeti rendszer utján való történése következtében a demokratikus rendszer gazdasági alapjait is leraktuk a tulajdonviszonyokban végbe ment változás követi-eztóban. A magyarság demokratikus politikai berendezkedése ezért tehát.stabil és olyan, amit a világ népei az oimult két esztendő hatalmas gazdasági újjáépítési eredményeinek következtében mindenütt szimpátiával néznek. Ez a rendszer a két nagy dolgozó társadalmi réteg, a parasztsáv és a munkásság összefogásán alapul és ilyon módon tömegbázisa is megdönthetetlen: A független Kisgazda Pártnak az a történelmi jelentősége, hogy az ország legnagyobb társadalmi rétegónok, a parasztságnak, ektiv*részvételét biztositja a forradalmi átalakulásban. Az o feladata, az, hogy a parasztság, nagy részével a haladó .' eszméket megértesse ós, hogy annak tekintetét a haladás felé fordítsa. A feladtatok, eaielyok ölettünk állanak, megkívánják a demokratikus erők e gységót, s ezért mi a marunk részéről a fönnálló koalíciós politikai berendezkedést a további demolsratikus haladás garanciájának és egyetlen lehetséges forrná jának tartjuk. /Folyt. köv.. / .