Magyar Országos Tudósító, 1947. május

1947-05-27 [943]

Az uz3«r«i>4x^^ itelte a' gettó"aranyásóit" » Tö .Sy/Sk . ' Demecs Béla 'ébawmf ike-reskedo < meg­tudta t - hogy annak a háznak, az üdvaréjajy*^ lakott s a gettóhoz tartozott, értékek vannak elásva.' Ikaw4o<v.-au.l> áv okt/>be.ré-^. hen több helyen én ásni kezdett .ós meg is talált egy bádog dobozt, amelyben több mint eg^-kilo gyamom tört -arany ós sok aranyékszer volt. Az értókeket felvitte lakására és ez év április végéig magánál tartót-^ ta, majd megpróbálta értékesíteni.^ Szólt. Fagy Lástfló • ••• fuvarosnak,''­aki át is- vette az értékeket és a Sabáriá. kávéházban próbálta eladni.­VállaIkozás'a azonban nem sikerült s még egyszer próbálkozott, maid amikor ez is kudarccal végződött, elhatározta, hogy visszaadja az aranyakat De mo ősnek. Erre azonban nem került sor, mert valami .módon a rendőrség tudomáséra jutott az er-dményea aranykeresés és lefoglal-, ták a kínosokét, Demecset és Nagyot pedig- letartóztatták. Az állam­ügyészség mindkettejük ellen tört arany és arany ékszerek zárolt lett­be helyezésének, illetve bejelentésének elmulasztásával elkövetett, vá^^wint' az arany rendeletbe ütköző bűntett miatt'vadat emelt és az. ügy'-;, az uzsorabiróf-ág Roósz-tanácsa elé került.- Lényegében" mind a ketten beismerő vallomást tettek. Jelentkezett. a tárgyaláson, egy ügy­véd, aki'a kincsek illifcőlagos tulajdoTKosn-^aové-ben .legénnyel lépett fal. Közölte, hogy ügyfele információkba szerint annak apósa ásta' el a ház udvarán az aranyakat, mielőtt deportálták, hogy igy megmentse a nyilasok e 16-1. A biróság lelkO.-yta.tta a bizonyító ^eljárást,mo jd a perbeszédek után Demeos Belát a vádbeli cselekményért kétévi fegyház-, büntetésre, míg Nagy Lászlót héthónapi börtönbüntető; s Ítélte és* ipa, rjog ősit vény oka t elkobozni rendelte el. Egy ben felszólította' az igénybejelentő jogi képviselőt, hogy záros határidőn belül íga.zolja az igényper megindít ás a t .'Kimondta azt is .a biróság az Ítélet ben, hogy amenan iben oz a per az igénylőre nézve kedvezőtlenül végződik, a le­foglalt ai-m'nvábat éa ékszereket elkobozza. Az Ítélet nem jogerős. /MQT/ . "' •'-áá,áy;ka^ - . ' -a • . - : ' *''''j3| Dómokráciae Vienes kijelentésekért. börtönbüntetés *­Tö Sy/Sk Dr. Lukácsy Sándor elnöklése mellett a népbirósag külön ötös - tanácsa targyalta Priéd'rlch Antal ószeres és Szabó Mihály­né villawkkkalauz bűnügyét* Friedrich Piliscsabán egy vendéglőben it­tas állapotban a oenckratikus államrend ellen izgatott, mlg Szabóné*. a 2'"-as • villamoson a rendőrség intézményét becsmérelt©; és az egyik de­me.kratikus pártra nézve fs" izgató kijelentéseket tett. Priedriohet a , 'népbiróa:'.g egyévi börtönbüntetésre és vagyona negyedrészenek elkobzás­sara ítélte, • mig .Szabónéval szemben tizhónapi börtönt, állásvesztést és^ vagyonelkobzást .szabott ki. Az Ítélet-nem jogerős/Í-.TOT/ kán. a - '' : k ; v''t.-ááaka;k rt ka- , : • •' ... . , :^ b;yáh'é'gb. • •

Next

/
Thumbnails
Contents