Magyar Országos Tudósító, 1947. május

1947-05-19 [943]

0 P/ftné A dunamenti államok szociáldemokrata pártjainak buda­pesti kongresszusán~résztvevő küldöttségek vasárnap délelőtt az Új­városházén folytatták^tai ács-kozásaikat, délben Szakasits A r pád mi­niszterelnökhelyettes a Gellért szállodában látta vendjígül a kül­földi delegátusokat, majd délután Székesfehérvárra utaztak a P e jér­me gyei Szociáldemokrata Párt parasztértekezletére. A balatoni műúton a delegátusok láthatták a felszabadító harcok roncsait, de örömmel és elégtétellel állapították meg azt is, hogy a magyar föld újtelepéé gazdái egy talpattnyi földet sem hagytak .műveletlenül, Székeyfehér­rárótt a feldíszített városháza előtt üdvözölték a külföldieket. A városháza nagytermében tartották meg 'a Fejérmegyei Szociáldemokrata párt parasztértekezletét. Kelemen Zoltán, a Szociáldemokrata Párt fehérmegyei szervezetének főtitkára üdvözölte a vendégsereget, megköszönte a párt agrártársadalma iránt megnyilvánult figyelmet és annak a reményének adott kifejezést, hogy a dunamenti és más európai országok szociál­demokratáinak összefogása meghozza a közös célt: a szocializmus győ­zelmét a világ megbékélése érdekében, • A Szociáldemokrata Párt paraszttagjai: Beretka István /Rácalmás/, Árkos József /Adony/ és Eperjesi Andor /Székesfehérvár/ 'gazdakérdésékről beszéltek, kérték a hőszolgáltatási,kötelezettségek . méltányos rendezését, az uj házhelyek sürgős .felmérését és telekkönyv­ve'zósét-i' hogy még a télvíz ideje előtt megindulhasson az építkezés, a közellátás tervszerű leépítését, a szövetkezeti kérdés mielőbbi ' rendezését, mert a sok álszövetkezét .sok keserves csalódást okoz a gazdatársadalomnak és a falusi tanitójr demokratikus átnevelését, hogy azok valóban a népért, annak felemelkedéséért és kulturális ve­zetéséért éljenek és ne s zigs to1Őd jonek él a falu lakosságától, '* Kéthly -Anna, a nemzetgyűlés alelnöke szólalt fel ezután. Kifejtette,' hogy a második világháború dúlása óta ez az első alka­lom, hogy a dunamonti államok szociáldemokrata pártjainak kiküldöttei a mi kis országunkban testvéri érzéssel összejöttek, hogy megpróbál­ják, jobbra fordítani a világ sorsát a szocializmus mindent átfogó szellemétől vezérelve, A kongresszus jelentőségét különösen az a tény domborítja ki,/áhogy az érdekelt államokból a legjelentősebb szociál­demokrata pojatrakusok jöttek hozzánk, akik nemcsak pártjukban foglal­nak'el vezeetö helyet, hanem felelős kormányzati-.tényezők is, Ez cr—— 1 egfőbjy^ismérve annak, hogy milyen nagyra kell értékelni a magyar Szociáldemokrata Pártnak ezt a kezdeményezését, £. z valóban szolga­J^fft a szocializmus nagy .nemzetközi közösségében. ' y ' A megjelentek meleg ünneplésben részesítették Július Deutsohot, az osztrák Szociáldemokrata Párt vezető ^tagját, akiről Kéthly Anna megemlítette, hogy Schutzbündlerei élén védelmezte meg -. annakidején a szocialista Bécset, araikor először kellett élet-halál^./ vivnia a nemzetközi fasizmus ellen, s ezzel az osztrák szocialisták •örökre beírták nevüket a szocializmus történetébe. /POlyt^kövv-/harcol

Next

/
Thumbnails
Contents