Magyar Országos Tudósító, 1947. május

1947-05-12 [943]

/A Hazai Fosüsfonó vezérigazgatója és társainak árdrágitájs'fc Ugye, folytatás/ , Tö Ke/Sk Tagadták bűnösségüket az árdrágítással vádolt kiskeres­kedők ls*'akik az Ugy két elsőrendű'vádlottjára nézve tettek terhelő vallomást* Tábor Pál elmondotta* hogy ocge 2o9 forint 7o jfIliért fi­zetett a börberi méterjéért, de 136 forihtról kapott számlát- ezt is csak akkor, amikor az eljárás már folyamatban volt* Amikor kifogásol­tál hogy az árak megéllapodásellőnosen szabta meg Feldmann, az volt a válasz, hogy az adó és egyéb rezsiköltségek emelkedése tette szüksé­gessé az ár megváltoztatását* Tábor bemutatott egy elismervényt,amely Igazolja,, hogy husz méter bögberiért méterenként 2o9 forint Vo filléi*; fizetett* Somogyi Pál több tételben kapott ruhaanyagot számla hél$Ul» Egy harminc öt méteres tetei hibás volt^ azt vlsszalrüldte, de sem az előlegül lefizetett pénzt nem kapta, még' vissza, sem megfelel S" minősé­gű árut nem küldött neki a Feldmann oég. Fehér Bélával Feldmann 19o­2oo forintos irányárat közölt, árut már vett át, de számlét máig sem kapott* Asohner Henrlkná-é született Frlsoh Adél arról tett vallomást, hogy egy operai előadás'szünetében Somogyi elpanaszolta" neki, nem tud börberlanyagot szerezni, ö jó ismeretségben Volt Feldmannal, férje pedig jó barátságban Somogyival", elhatározta/ hogy segítségére lesz Somogyinak* Sikerült is Feldmanntól árut szereznie Somogyi'részére, de ezért sem jutalékot, sem semmiféle díjazást nem kapott. Fréuni Armln elmondta a birőság előtt, hogy dr. Herczeg József szólt neki: figyelmeztesse az' érdekelt kereskedőket, hogy megindult ellenük az eljárás. A biróság számos tanút hallgatott ki és a tárgyalást elna­polta. /ISOT/ —— m . Zsirosempész a tábla előtt. Tö Km/Sk Oxenberg Leó lengyel állampolgár, aki jelenleg ismeret-, •len helyen tartózkodik, megbízást adott Lakké r"Andor fest ékké reskedő­segédnek nagyobb mennyiségű zsir vásárlására, amit külföldre akárfc klosempészni. Lakker eleget tett a megbízásnak, tizenöt mázsa liba­zsírt teherautóra rakott és elszállította*'az Aquinoum melletti vas- . utl hídhoz. Oxenberg már várta ott egy másik autóval, de amikor mér megkezdték a zsir átrakását, a gazdasági rendőrség nyomozói rajtuk­ütöttek. Lakkert elfogtak, de Oxenbergnek sikerült elmenekülnie. A büntetőtörvény szék előtt megtartott tárgyaláson Lakkertf^t izénkét évi fegyházra ítélték. Most foglalkozott az üggyel a tábla Lakatős-taná­osa, amely ugy találta, hogy a kicsempészett zsir mennyiség nem olyan' jelentős tétel, amely a közellátás érdekeit súlyosan veszély ezt et hét­té 'volna és mivel Lakker a bűncselekményt nem üzletszeruleg követte el,, büntetését, kétévi fegyházra mérsékelte.' /eMOT/' JF. ' - \

Next

/
Thumbnails
Contents