Magyar Országos Tudósító, 1947. május
1947-05-09 [943]
/A soff orgyilkos és rablóbandája a rögtŐnitélS biróság előtt, 2«folyw • tatás/ Tö Sy/Sk Patyi 03ok annyit ismert be, hogy egy lopásban, reszt vetfc* A kót fiatalkorú^ akik a gimnázium VII. osztályának tanulói, azzal vá* dekeztekj hegy rossz tarsaságba kerültek ós igy vállalkoztak a Bákoo* szentmlhályon törtónt notorkerókpáralkatrósz lopásra. Ezután a-perbeszedőkre került sor,. Telek La^os dr. államügyész vádboszédoben kiemelte, hogy a város kellős középen, gyilkolt a bühper három elsőrőndtt vádlottja és tetteikért felelniök kell.'A tanuk vallatták, hogy mindhármukat látták, amikor a sárba rekedt autót el akarták indítani, majd a szürkületben felugráltak a helyiérdekű vasútra, amely Fost felé vitte őket. Ezek az adatok bizony it.ják, hogy a soff orgyilkosé ágban min** háfrman resztvettek. Az államügyész vödbeszode szerint belgazolást . nyert s többi bűncselekmény' is ás éppen ezért megfelelő/a'törvény . . szigorát- -alkalmazó "büntetőé kiszabását indítványozta, A védők kezdtek meg ezután felszólalásaikat, majd az elnök délután három órakor a tárgyalást félbeszakította éfi (folytatását holnap fél egy órára halasztotté. Ezek szerint Ítélethozatalra a délutáni órákban kerül sor. /MOT/ Véletlenül lelőtte rendőrtársát* Tö Km/Sk Ifj. Szabó József próbarendőr el akarta oserólni fényképezőgépét Zamkó András próba rendőr revolverével*- Miközben Szabó a revolvert babrággatta, sz elsült CG a golyó a vele szemben álló Zamkó ' mellét találta, A fiatal próbarendőr azonnal meghalt* Szabó ellen gondatlanságból okozott emberölés vétság« miatt indult meg a bűnvádieljárás és a pestvidéki törvonysz.k Szentannay-tanáosa vonta őt felelősségre. A bizonyítási el j ár ás lefolytatása'után a biróság Szabót egyévi fogházra Ítélte* Az Ítélet még non jogerős, /MOT/Elrejtette az Összeg;-üjtött töltényt és puskaport. Tö Kn/Sk Szilágyi György kr.roagi lakos egy százados felhívására a krönyéken elszórt töltényt és puskaport gyűjtötte Össze. 913 darab gyalogsági töltényt, valamint öt és fél kiló puskaport azonban nem szolgáltatott bw, hanem eV ejtette* Szilágyi ellen ezór4} bűnvádi eljárás indult a beszolgáltatás! kötelezettség elmulasztása miatt ée a szolnoki törvényszék hathónapi börtönre ítélte, k bwtóapesti tábla helybenhagyta ezt ez 'Ítéletet, e Kúria azonban most Szilágy i büntető* sét, iryolehónapi börtönre emelte fel* /MOT/