Magyar Országos Tudósító, 1947. május
1947-05-09 [943]
A Megöltem nitiert szerzoneneK •cenuKiriaxigaTitB a a nepoipuBugcn. Tö J/Sk . A népbiroság GáJLfalvy-taháosa • • érdekes bűnügyet tárgyalt* oénteken» Kóréh Pere no hírlapíró állott Vádlottként a tanács előtt azzal vádolva, hogy az Antal István bezetese^alatt álló propagandaminlezterium sajtóosztályának helyettes vezetője volt, ezt az ' állását Antal István lemondása után is megtartotta s később nyugatra települt* Résztvett a fasiszta és deraokráoiaellenes eszméket, vala---.' mint a faji gyűlöletét és a németbarátségot hirdető szélsőjobboldali hetilapok irányításában e ezzel a.-demokráclaellen^s hírverést- szolgálttá. .- ; Kóréh Fereno ártatlanságát hangoztatta s elmondta, 'hogy az erdélyi "Székely Nép" oimü lap szerkesztőbe volt s onnan hivták .meg 1943«*ban a propagandamlniszterium sajtóelóadójává. Hogy állás ábaií. megmaradt, azt azzal igyekezett menteni, hogy családos ember volt.'.és a katonai bevonulást akarta kikerülni. A vádnak orra a pontjára vonatkozóan, hogy átvette a Tolnai Világlapja felelős szerkesztését, azt vallotta a'vádlott, hogy ebben a minősegében is csak utasításokat hajtott végre* f Gulyás Gábor, s Kis Újság munkatársa volt az első tanú,aki az akkori időkben divott sajtőnyomást hangsúlyozta ki, amelynek ^legfőbb irányítója Eszterhás István, a propagandamlniszterium sajtóosztályának vezetője volt,. Antal Istvánt a fogházból állították elő tanúkihallgatásra, aki elmondta, hegy Szorntkereestlay • erdélyi képviselő ajánlatára alkalmazta a vádlottat minisztériumában, ahol ászt rhás István ^irányította a lapokat, Korái csak Eszterhás utasításait hajtotta végre. Havas Zsigmond újságíró- volt a következő tanú, aki elődje volt a vádlottnak a Tolnai Világlapja szerkesztői tisztében. Elmondta, hogy a 'vádlott még képeket is ha misittat ott a propaganda érdekében s mindenért ő felelős, A védő kérdésére a tanú elmondta, hogy annakidején Spencer Wallace álnéven detektívregény eket irt a Tolnai Világlapjában s az ö tollából származik az egyik mai déli lap folytatásos közleménye, amely "Megöltem Hitlert" cimmel jelent meg. Molnár Sándor kladchivatali igazgató arról vallott,ho^y a Tolnai Világlap jónál a vádlott szerkesztés-^ idején Mllecker vezér- r igczgató akarata # érvénye sült, ski a Volksbundnok is tagja volt s később az internálótáborban halt meg. - ' ' . . Dr, Péter Ernő OKH aligazgatót, Máhely Erzsébet, Szepesi Mária, Buoh Miklósné és Fehér Irén tanukat hallgatta még meg a néphi- : róság, majd Kelcezer József népügyész vádbeszéde^ a védelem és a vad-.-' lott meghallgatása után bűnösnek mondta ki Kóréh Ferencet s ezért' • i összbüntetésül egyévi börtönre és ötévi politikai jogvesztésre itóltf, amiből hat hónapot kitölttffitnek vett. A népbiroság-egyben elrendelte ' az ügyész által belelentett fellebbezéVí^/a vádlott szabadlábra helyezését. /MOT/ /eldcTtéig r*r •' ' /