Magyar Országos Tudósító, 1947. április
1947-04-28 [942]
Pö P/Hm Hladorik János 29 év-s kereskedőt a kora reggeli ódákban, betért a Rákóczi uti Kískulacs vendéglőbe és ott pálinkát ivö.ttj amelytől lerészegedett. Délután két órakor a Klauzál téren ébredt fel s ekkor látta, hogy ruhája poros, olajos, orrán'és karján sérülések nyomai látszanak, "A zsebéből 6C0 forint t nt el, A kereskedő visszament a vendéglőbe, ahol közölték vele, hogy reggel fél nyolc óra-' kör taxiba ült egy ismeretlen férfi es ismeretlen nő társaságában. A nyomozás megindult, /MOT/, - • Ke.re.si a réndó ség Bányai Mária gyilkosát, Bo P/Hm A főkapitányság bűnügyi osztálya erélyesen nyomoz Bányai Mária gyilkosai után, A rendőr ég felkéri azt a fiatal táncosnőt, §ki 3ányai Máriával gyakran járt 3udán társaságokba, kogy jelentkezzen, mert bizonyára értékes adatokkal tudja a nyomozást elősegíteni. Bányai Mária állítólag augusztus 28-án, miután- hazulról eltávozott, ehhez a barátnejéhez ment, A rendőrség, felkéri egyébkent mindazokat, akik 1946 augusztus 28 r '"a után Bányai Máriáról bármit is tudnak, jelentkezzenek. Feltehető ugyanis, hogy a gyilkosság* nem 28-án, hanem később történt, Eltü ése és a gyilkosság idöpontja között valógzinüksg valamelyik Szabadsághegy! vagy Széchenyihegyi penzióba^szállt meg, Ueoljáre. szürke börberi sportkosztümöt viselt. •/-•-OT/i ' • Letartóztatótt textildrágitó. Fő P/k 'A H P zai Fesüsfonó nagymennyiségben állító t elő bőrben anyagot, A gyár beué rigazgai.roja H e 3 tai Sándor _a szövetét nem osztotta szét a nagykereskedők között, "hanem kizárólag a F 3 ldmann iliklég és Földi. László cég Bajcsy Z s ilinszky uti nagykéreéledésének jutatta, többezer méter szövetet adott át Feldmannéknak, H e ltai Sándor ezért borravalóként 20,000 forintot kap. Az anyag gyári előállítás: ára mé'erenként 87 forint volt s ához különféle adókat hozzászámítva 127 forint a szövet ára, A nagykereskedőknél ez az ár 190-200 forintra emelkedett, s mire a közönséghez ér az ára már 250 famint. A gazdásági rendö ség az üggyel kapcsolatban erélyes nyomozást indított, A rendőrség ri eltai' Sándort és Feldmann Miklóst elűzet-s letartóztatásba helyezte^Karpátljy, Földes és- társa, Binót és Barna^' Lomber Sándor, Hoffmann- ős Kobra, Szende és társa, G e rö és Steíner," Dénes J-nö, lehel és Salgó, Víg Vilmos, Sz-.. nt° Tibor, Somogyi IW.sö, Monus és Fehér, B e red^né, Kvaltti és Wehé* Miklo s cégek blím az eljárást megindították, /vmf,