Magyar Országos Tudósító, 1947. április
1947-04-21 [942]
Tö Ke/Sfc Az uzsorabiróság Korlath-tanácsa ma folytatólagosan tárgyalta a Vigndni bőrgyár Ismeretes bűnügyet. A nyomozásban résztvett detektívek vallrmásának elhangzása után Gyurioza Lajos, a gyár üzemi bizottságának elnökét hallgatta ki a bíróság* Gyurioza" elmondotta, hogy ralvelgugy látták, hogy a gyár két raktára tel jesen^kivül esett az ő ellenőrzésükön, munkás társa lka t megbízták, figyeljék, ml történik a raktárakban* Azt tapasztalták^ hegy a régebbi állapotokkal szemben hátrányos változások autátkoznak*, ezért 1945 őszén az üzemi bizottság könyvszakértőket kért a szakszervezettől, akik a könyveket megvizsgálva, rendben találtak mindent. Ennek ellenére ugy vélték, hogy szabályralanságok-vannak, tehát az üzemi bizottság igyekezett meggyőződni a bajokról. Egy alkalommal a tanú Lénárt Fereno bőrgyári osztályvezető irodájában magához vette az úgynevezett termelési oéaulákat • Kettő hiányzott közülük, az egyik körülbelül ezer kilogramm bőy kikészítését igazolta volna f a másikat később Lénárt előadta .Megállapították azt js , hogy a városi üzemben öt mázsával több kikészített bőrt tároltak, mint amennyinek ott szabad lett volna lenni. A munkásság rainSen erejével igyekezett) a termelést emelni. Ezt az igazgatóság is elismerte, csupán Görög István timár keveeelte az ered"-' .; ményt. Dr* Elek Imre igazgató jelezte nekik, hogy munkasolboosátásókat tervez, ekkor az üzemi bizotts g ugy döntött '• ha erre a termelés osŐkkenése miatt volna szükség, akkor megfelelő S3ámyá tisztviselőt is bocsássanak el. majd egy olyan döntést is hoztak, amelyben elhatározták, hog„ a munkásság valialja ez állítólagos ráfizetés felét, de ha az derülne ki, hogy a termelésen haszon van, annak felére is igényt tarts Ebbe a döntésbe azonban Elek Igazgató nem erezett b ». le-» - Egyszerű, négy elemit végzett ember vagyok - fálytatta vallomásat Gyurioza - dr. Elek, alighanem gúnyosan, azt is közölte, hogy családjával megbeszélték, engem le doktora lt atnak «« • Az üzemi bizottság tiltakozott az ellen* hogy a gyárba feketén hozzanak be bort. de a vezetőség folyton ezt erőltette* A tanú ellenőrizte a készböröket is , egy akkordkönyvet vett magához, megvizsgálta és gyanúsnak találta,ezt a könyvet valaki k&sobb eltüntet, te. Egy másik ellenörzökönyvben csak a kru pontőröknél három tonna különbözetet talált. Hallott arról ls, hogy az akkordkönyvből lapokat téptek ki. A birak, az államügyész, majd a védők tettet fel ezután kérdéseket Gyurlczához. Áz egyik védő a tanú személyére vonatkozó olyan kérdéseket intézett hozzá, amelyekre a válaszadást - mint nem az ügyhöz tartozót - Korláth tanácselnök megtiltotta, a védőt pedig rendreutasította. A biróság a kora délutáni órákban ebédszünetet rendelt el, /Foly t.köv./