Magyar Országos Tudósító, 1947. április

1947-04-21 [942]

büntigy • ' Az orgoványl ' * • r egykori ügyeszeinek vallomása a aepbiróság •lőtt• Tö J/Sk Hétfő$ reggel Pálosi Béla elnökletével folytatta a népbi­róság az orgoványigyllkoeságok ügyének tárgyaiásat, Először Halasz Antael asztalos mostert hallgatták ki, aki elmondta, hogy Öccsét is el­hurcolták és a kiskunhalasi katonai.barákokban villanyozással ^kínoz­ták, Ezután került sor dr, Váry Albert nyugalmazott kcronaügyeszhe­lyottes kihallgatására. Váry Albert az elnök kéríésóre először altalános Ságban nyilatkozott a keoskemétkörnyéki gyilkosságokról és elmondta • hogy 1921 DUgusztus 16,-an éjjel Solton meggyilkolták Léderer Adolf keres­kedőt és ez országszerte felháborodást keltett, amiért a közvélemény a tettesek kinyomozasat követelte. Mindenki tudta, hogy úgynevezett ébredő mozgalomtan résztvettek felelőtlen bűncselekményéről van szó, bár az ilyen bűncselekmények 192o június 5,-én mar tnegszűntek. Az ak­kori miniszterelnök a parlamentben tejelentette, hogy a tetteseket kinyomoztatja s hogy egy szer smindenlicrra v-áget vessoft a gyilkossági ^hullámnak, 1919-ig viasz jmenően kinyomoztatja a hasonló bünoa«l«ktaé-,. _ nyéket s ennek legfőbb irányításával Váry Albortet bízta meg, A tq­vábblakban Váiy Albert elmondta', hogy 192o-ig a budapesti ügyészség vezetője volt, nála is megjelentek katonai alakulatok, hogy a fogdák­ból embereket vigyenek el, ő azonban ezt karhatalommal megakadályoz­ta. Később az akkori fővezérhez fordult beadvánnyal, am'el.'ben meg é 11a pitotta, hogy a katonák, kompromittál; ák az ig^a zsagsac lg áltat ást, mi­ro a fővezérség katonai ügyészt rendelt melléje, akinek segítségével Igen sok embert sikerült a katonák kezei közül megmentenl*-Kommunl8­ták ellen nem voltam hajlandó eljárást indítani - mondatta Váry Al­bert - mert mindenkinek politikai meggyőződését tiszteletben tartom, öeak bűncselekményeket üldöztem* Boaövannyal fordultam a főügyészhez is, hogy megaka dályczzük katonáknak polgári egyénekkel szemben való 9ljárását* S©os akkori honvédelmi miniszter ki is adott errevonatkozó an egy rendeletet* ezt azonban a katonák legtöbbször kijátszották«Ml­Qiszterközi bizottságot is összehívtak, amelynek előadója én voltam, kidolgoztam egy rendelettervezetet, amely szerint katona polgári rj c egyénnel szemben el nem járhat, kivéve, ha a haderő ellen elkövetett bünoselekményről van szó. Ez a rendelet meg is jelent. Ezért, fordult a miniszterelnök bizalma felém, amikor a kecskemétkörnyéki atrocitát. •Ck kivizsgálásával megbízott. Ugyanekkor kirendeltek a budapesti fő­ügyészséghez, ahJl Kovács Péter ügyesztxrendelték mellem, a belügymi­nisztérium nyomozóosztal, ..uyöl pedig Peregrinl rendőrt an ác so st. Kor­mánybiztost kértem a Duna-Tisza közére s ki is nevezték kormánybiztos eá Bánóczy Belát. 192o augusztus^29.-én mar megvolt az Összeállított névsorom a tettesekről, meglepetésszerűen kiszálltunk Izsákra, a gyü kossagok színhelyének központjára, az-.nban a kereeett n'.olcvan ember £2 z Íkh 2 S £ :: huszonkettőt találtunk meg, a többi előző .éjjel megszökött es Nyugatmagyar© rszagra ment felkelőnek. /Folyt .köv./ &

Next

/
Thumbnails
Contents