Magyar Országos Tudósító, 1947. április

1947-04-17 [942]

Két volt próbaidős rendőr a statáriális birósíg előtt. Tö Sy/Sk Az államügyészség a rögtönitélő bíróság elé alította Zét­rug Lajos buszonegyéves és Boósi József huszonhatéves volt próbaidős rendőröket, akik ellen az volt a vád, hogy a Vizafogó-pályaudvaron maroius 23.-án és április 3.-án a hajnali órákban lopásokat követtek el. Az egyik esetben nyolo köteg vashuzalt, a másik alkalommal pedig négy tűzhelyet vettek ki a vagonokból. Az ügyet ma tárgyalta a rögtön­itélö birósag Dán Andor-tanácsa. Zárug aazal védekezett, hogy nehéz anyagi körülmények között élt és őzért követte el a lepasoka». Vádlcfcfc­társa tagadta, hogy résztvett a bűncselekményekben, jóllehet ő is otfc teljesített szolgálatot, annyit azonban beismert, hogy hallgatási di­jat fogadott el. A tanuk kihallgatása.^és a perbeszédek után a bíró­ság Zárugot tizenkétévl fegyházbüntetésre itélte, mlg B#ósi József ügyét a rendes biros-.ghoz tette át, mert osak annyi nyert be igazolást hegy pénzt ka rest t Zárugtól hallgatási dij fejében. /4íQ f f/ /Kis l>pási ügyből nagyszabású valutabüncselekmény,*.folytatás/ Tö Ke/Sk A bíróság elsőnek Sinka Istvánt hallgatta ki, aki meglew pő vallomást tett. Elmcndta, hogy a feljelentés napjaiban öngyilkossá lett húgától ballottât Perényine és.apósa többször is kivettek kiset* és nagyobb értékeket a kazettából. Állítása szerint JLZ a. hA*om öarofc arany, amit ő húgától kapott ajándékba, szintén a Perén./i-aaaláa egyik tagjától származik. Meglepő volt vallomásának az a része is,sál­kor a tanácselnök kérdésére kijelentette, hogy nem tudja, huga ml mól, don lett öngyilkos* - Hogyan osztoztál- meg Alexával a dollárokon? Megszántó 1* ták? - kérdezte Berzsenyi ügyészségi alelnök. - Nem számoltuk bizony, mert nem tudtuk, melyik mennyib er, hanem^egy kupáéba raktuk és én szétosztottam: "Ez a tied, Jancsi, éz az enyém. Ez a tied, ez az enyém" - Így válogattam két csomóba a dollárt* - Akkor lehetséges, hogy az ezerdolláros a bar^tláé lett? 9 ' °" J - Abiünny könnyen lehet, - hangzott az egykedvű válasz,­de akk-mr a Jancsi rosszul járt,mert darabját tiz forintért adta el.*, A bii-oság az Idő előrehaladottságára való tekintettel a tárgyalást elnapolta és annak folytatását szombat délelőtt fél tiz órára tűzte ki, /MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents