Magyar Országos Tudósító, 1947. április
1947-04-14 [942]
- Kéthly Anna nagy beszédet mondott Balassagyarmaton. Na/Hm ' A Szoc'áldemokrata Párt balassagyarmati szervezete vaságy nap délelőtt a balassagyarmati vármegyeháza disstermében népgyűlést ta» tott, amelyen megjelent és nagy bem ódét mondott Kéthly Anna, a'Hemzetgyüles alelnöke, Gergely András belügyi államtitkár kíséretében, A nagy* ámu közönség el^tii Kéthly Anna hangoztatta, felszabadulás után kifosztott országot vettunk át és ökölbe szorított késje 1 kell megél lapítanunk, hogy az or szág népe 2-3 évig elélhetett -volna <z ok bél a cikkekből, amelyeket a háború továbbfolytatása céljából felrakta? o% tác , majd vagonszámra a Nyugatra vittek. - Ha összehasonlítjuk az 1945«. é> első hónapiait azzal, ami ma 1& ható a országban, okker mindenkinek el koll ismernie, hogy s> kla 1 töbte t végeztünk, mint végeztek volna azok. dc ik moá sosaz szándékú kritikéval iparkodnak meggyengíteni a hitet és bizalmat a demokrácia iránt,'- mondotta. - A polgárháború veszedelmének legyőzése után elindultunk , hogy megetermtsük kötéársaságunk gazdasági és' jogi formált. Eless ör megteremtettük a földbirtokrefomet. A rultban a földbirtok-jelentette gazdasági hatalmon épült » a politikai hatalom, amelyet nem a nyil vánoság elíStt, hanem a kaszinók termeiben csináltak a nép ellon. Ennek a hatalomnak a megtörése csak a gazdasági hatalom megtörésével *volt vég rehnjtható. A magyo? demokrácia gazdasági ujjá teremte se számára IMr^tiom tuka a legelső alapot*' az értékálló pénzt, a forintot. Megcslnáltdik a köztársasági államformát és a köztársaság védelmének szabalydl t. Azután elindultunk az államosítás utján, melyen tovább megyünk, hogy a kizsákmányolás elemi eszközeit elvegyük azoktél. kiknek munkája nincs benne a nemzet életében, a nemzeti jövedelem kialakításában. Kéthly Anna ezután visszautasította azt a koholt vádat, mely szer3(TOJ a Szocáldemokrata Párt a magántulajdon ellen volna és rámuxa tett arra. hogy az olaj. a szón," a viz, a levegő nem képezhetik magántulajdon tárgyait és ebből fo 1 yóan a bányák, a nagybankok, a nagyüzemek" szintén noy% lehetnek egyesek vagy egyes részvénytársaságok birtokai,melyek élvezői talán sohasem látták belülről azt ft bányát, vagy nagyüzemet, melynek eredményeiből olyan luxusban éltek. Micsoda magántulajion az." amely a munka eredményeit kisibolja az országbél, és semmiféle érdekközössége nincs azzal, ki a kalapácsot forgatja, azzal, akinek munka-, ja nyomán ez a nagy vagyen kialakult? A magyecr nep történelmének fnrán egypárszor megtört abban a lendületében, amellyel soré. t Változtatni akarta; de nem tudták elvenni a magyar ;8si nyelvét ózok, akik nem is akartak mag yarul beszélni, ^;« ; - Bizom abbaa - folytatta Kéthly Amee - hogy' a magyar dolgozó nép márcsak történelmi tan. uáágalnálc levonása al$ ján a. * is nem veszíti el a demokráciába vetett ^izalmát, bármennyire nem még oz ós bármennyire nem olyai f teljesitöképs s, mint tunenny!q| , e jF. / Folyt, kov. /.