Magyar Országos Tudósító, 1947. március
1947-03-27 [941]
Az ös szeesküvó?: bünpöre , / 6, folytatás,/ Tö Gn/Hm - A legközelebbi összejövetelen - folytatta"vallomását a vádlott - a téma a paraszt szövetséggel volt kapcsolatos. Felmerült a kérdés, hogy hogyan lehetne szeptember elején a parasztnapokat ügyesen megrendezni. Saláta javasolta, hogy Tóth vezérkari őrnagyot bc kellene hívni a P a raszt Szövetségbe, Említette, hogy ez Eucharisztikus , Kongresszust is vezérkari.tisztek rendeztek us szerinte Tóth erre alkalmas lenne, A kisgazdaprát azért rendeztette a P a raszt Napokat a P a r?szt Sífövetség által, mert el akarta venni p litikai jellegét, de fontos és lényeges volt a kisgazdapártnak, hogy a pa.rasztnapoknak sikere legyen. Démonstttfcciónak szánták, amely megmutat ja a kisgazdapárt paraszt tömegeit, - Mi' volt 1946 tavaszáh - kérdezte az elnök - akkor is volt egy koalíciós válság? - Arra nem tudok visszaemlékezni, S e mmi jellegz otes nem maradt meg a memóriámban róla, - Térjünk vissza Donáthra, -TXmath a saját elképzeléseit foglalta össze egy hatoldalas ellaborátűmban. Mindenki elvitte magával, soha vita tárgyát nem képezte, A társaság egyik tagja se:a emelt Elfogást, tehát hallgatólagosan elfogadta a benne foglalt?.?cat» - iviég csak egy célzás sem merült fel? - Ugy rémlik, valami a jogfolytonossággal kapcsolatban, Amennyiben kifogás fel nem merülése hozzálárulás, akkor hallgatólagos beleegyezésként elfogadta a Hetes Bizottság, Az ellaborátámnak az elfogadása egy bizonyos cél felé történő elindulás irányát mutatta. Szerintem a Donáth féle ellaborátum ós az azóta bekövetkezett események junKcijüban vannak egymással, - He ner tették kritikák tárgyává ezt, akkor ön is hallgatólagos hozzajáru"ásnak tekinti ezt? * Igen, igy éreztem, Abban a hónapban történt az is, hogy Saláta beszámolt a .akásomon arról, hogy kétizben járt Hám Tiborral az érsekprimáanál ós arra akarta rá.venni a prímást, hogy álljon el a katolikus párt megalakítás, tol. A Hetes Bizottság ezt áz akciót jönéven vette, mert az orolt a véleménye, hogy a katolikus párt megalakulása kiélezné a felekezeti ellentéteket, - Hogyan alakult ki a politikai es ideológiai álláspont? - 'A politikai és ideológiai álláspont olykép alakult ki. hogy a demokrácia akkori formájában nem elégített ki bennünket, tehát raódógito.ni szerettünk voMne rajta. Tehát, hogy elgondolásainkat keresztül vihéssük. lényegileg törekvésen!: a hatalom megszerzésére irrnyúlt, 1946 nyarán nem gondolhatott a a e tcs Bizottság arra, hogy erre hamarosan sor kerülhet, inkább csak kisebb konkrétumok keresztül iteld re törekedett ós collalt a kisgazdapárt befolyásolásával akarta elérni A továbbiak' során alkalma volt "még arra. hogy. a kisgazdapárt 41tal porondra dobott ellenkövételési lista tárőgatSsujral -es erősítésével a"z p. 11 fmtátek élai^it* sá '-. \a a ki ,evezés ti me<mehezi ta&* .ypel-rt^ov*/