Magyar Országos Tudósító, 1947. március
1947-03-22 [941]
1947^ már cius 22_, . lc ora 25 porc u tödik kiadás XJLTX. évfolyam Az összeesküvők bühpörónok tárgyalésának 14« napja. Tö Bg/íín Sgoaibatoc re ggoI 9 óra 10 porckor nyitott i mog Jankó. Péter'tancselnök az ös37eesküvök bünperének 14, folytatólagos főtárgyaié-* sát. Fülöp József létsz-ánfeletti vezérkari ezredes, kereskedelmi tiszt* viselő kihallgatására került sor, aki a bünper•tizanggyeO rendű Vádlottja, Arra a kérdésre, hogy bűnösnek órzi-e magát, nemmel válaszolt, azt mondta, hogy a vádiratban'foglaltakat nem követte el. Arra a kérdődre, hogy megbeszéléseken résztvett--e, igennel válaszolt, A továbbiakban elmondta, hogy 1.944-ben Szegeden szolgált, mint a hadműveleti osztály vezetője, 1944 augusztus .ban került a második hadsereghez, 1944 október 15-ón a második hadsereg a kormányzói proklamáeió után megkezdte az elszakadó mozdulatokat, éközoan a németek a hadseregparmcsnokót letartóztatták, A tisztikart, mint megbízna tat-* lant a Dunántúlra vitték, 0 az 03 trom alatt Böíáap-e'sten tartózkodott, január 17-on orosz fogságba került. Az oroszok később átadták a Qebreceni kormánynak, amely rábizta az első maggoar gyaloghadosztály megszervezését.-Skkor lett'alezredes, majd később ezredes, A honvédségtől később elbocsá jtották. Arra a kérdésre, hogy miért bocsa jtott'k el, igy tát intéztem, melyben t 11.:/; tfaglaltars á nyugatos tisztek kollektív elbocsá jtása ellen, Elmondta merthogy régi tiszttársaival állandóan,érintkezett, András Sándor hivta mog Dalnoki Veress ea J 0s lakására. A Lónyay utca 29, számú házban találkozott vádlott társaival, /Folyt.köv./ - A magyar Rádió nagydija, o /hnó ' A magyar Rádió vezetősége, elnökének, u rtutay u yulának^kezdeményezésére elhatározta, hogy az 1943-as jubileumi év jelentő segének^ növelése célj&ból megalapítja a "?: agyar Rádió %gydiiát", mely minden ev március-15,~ón - első izben 1948-ban - kerül kiosztásra 3o.ooo forint c sszep.ben, E ci-jat egy később összeállítandó független bírálóbizottság az előző naptári évben megjelent legkiemelkedőbb nyomtatás;mn megjelent, vagy kéziratban elkészült irodalmi, zenei, vagy tudományos műnek fogja odaítélni f kz első esztendőben, 1948„ban Irodalmi alkotás, a következő évben zenei mű, a-harmadikban tudományos munka fogja megkapni a nagydijat; a soron következő években ugyanilyen hármas Váltakozással fog kiosztásra kerülni, A nagydíj mellett egyidejűleg ugyancsak kiosztásra kerül három, egyenként 5.000 forint összegű jutalom, amely az elmúlt év le, jobb,hangjátéknak is alkalmas drámai munkáját, zenei, vagy tudományos alkotását van kivatva kitüntetni, /Folyt.köv./