Magyar Országos Tudósító, 1947. március
1947-03-13 [941]
X^' íl*' 0;"f °1^" 5 ° r ' '5 pGre Tizennyolcáéi!' kiadás Az Összeesküvők bűnügye, 0, nap. /l 1. folytc tá3 i >/ Grü/HP/Sze Hosszabb ozünet után folytatva a kihallgatást, Kiss Káról;/ előadta az elnök kordésóro, hogy a katonai szervezkedés további menetéről, tudomása nem volt, december folyamán u..r csak két-ha-. rom ülést tartottak, amelyen alig jöttek össze,' Szont-Miklóssy december 16-án már letartóztatásba került, Donáth még nem volt Pfeston." Ugy emlékszik, a katonái vonalröl'csak ^náthtal és Szont-MiklösSy'4flÍ T és tudomása szerint kül- és belpolitikai-.logéeszélésére Donáth hótközben is összejött Szent-Mi lóssyv.vi és 'Arannyal. A katonai vonalat a maga részéről politikai ügynek tekintette ós azt hitte, ők beszélik Jonáth azt állit ja, faosry hétközbon csak Salátával találkozott. Arany Bálint közösségi működéséről Kiss Károly elmondja, hogy amikor Arany az első megbeszélésen résztvett^ a Kisgazdapárt szervezője volt és a párton keresztül szorzott tájékozódottsároa követ 1 ^--ztoben beszámolt a politika he^-v* itről. Különböző posztók betöltésénél mindig referált és tuaorm sa szerint Saláta és Ars ly Bálint befolyást igyekeztek gyakorolni a Kisgazdapártban arra, hogy az álIá sok betöltésénél a közösségi megállapodás és vonal érvényesüljön. A .parasztszovotséghoz Arany Bálintnak szintén közvetlen kapcsolata volt Kiss Sándoron keresztül,' aki régóta szűkebb környezetéhoz tartozott. Onnan is hozott állandóan információkat. Amikor Nagy Ferenc mini sz tor Inöksége szóba'örült, azt megtárgyalták a Hetes Bizottságban, megáilapitották, hogy valóban ö a legesélyesebb és alkalmasabb, Tudomása szerint Arany és Saláta is ezirányban érvénye si te 1t ék b efo lyá. sukat, Kovács'Béla személyével kapcsolatban kijelenti, hogy. Arany Bálint Kováccsal való ösaseköttet.ósót is igénybe vette, hogy céljait os terveit a Kisgazdapártban keresztülvigye, Kovács Béla személyét olyannak itéite meg a l^ösdsség, hogy bár némi hiányosságok mutatkoznak nála, alkalmas arra, ho~y Összeköttetésbe kerüljön a jfcfözö őséggel és ugy határoztak, hogy a Hetes Bizottság egyes tagjai ismerkedjenek meg' vele, Ugy tudja, ho'"gy Sz.•.nt- Miklossyva 1 össze is hozták. Tud arról, bogy amimé r Arany a párt szervezési osztályát vezette, befolyását érvényesítette az igazolóbizottsági eljárásoknál, regi kapcsolatait felhasználva pedig .a B-listázásnál, Tudomása van arról is, hogy Arany Bálint a parasztszövetségen belül egy szövetkezeti központot akart létesíteni, de később kiderült, hogy ezt a törvény nem teszi lehetővé és igy csupán központi szővetkezetet alapítottak.amely a parasztszövetség központjában létesült és amelynek a parasztszövetség tagjai voltak az igazgatósági tagjai. Irr /jPolvt. kÖV./