Magyar Országos Tudósító, 1947. március

1947-03-06 [941]

Az összeesküvés ügye, /3,folvtatL s«/ P/ Nl/Hné Szentmiklóssy a továbbiakban elmondta, hogy a megbeszél lésen c y,:ás kezébe adták a hadparancsot átolvasás céljából. Veress u z jos a második bekezdésben egy részt áthúzott, Donáth pedig a"jog­;?olytonosság" szavakat irta be. Én oly módon fogalmaztam mej a hadparancsot - vallotta tovább Szentmikló s sy - hogy a megalakulás célja a fegyveres erőket an­nak a politikai iránynak rendelkezésére bocsátani, amely a konsaolidá^ ciót akarja a szuverenitás visszanyerése irányában dolgozik, de nem türi meg a történelem visszaforgatását oem, - Az ön vallomása szerint a hadparancsban nem volt szó a történelem kerekének visszaforgatásáról - jegyezte meg az elnök. - Csak azt mondottam, emire esküt merek tenni. Leg­jobb emlékezetem szerint benne volt. Ezrután szembesítésre került sor. Dalnoki azt vallotta, hogy a hadparancs példányát először a Xjónyay^toában látta, mire Szent* miklóssy szemébe . ondta Dálnoki-Veressnek, hogy már az Q,,-tJVMa-utcai la* kasban kezében volt ez a tervezet és javitott is rajtíu Veress megje£3^S*­ta, hogy e-re nem emlékszik, s ugy tudja, hogy csak a Lónyay-ut«^t)tö4 látta a hadparancsot. Szentmiklóssy ezután elmondta: az volt az eredeti el­képzelése, hogy az általa készitett h' dpas«««»vfpgalmazvány az elsjí értekezleten rnegbeszéles** kerül. Ejczel szemben azonban semmilyen meg­jegyzést sem füz.tek ahhoz, hanem mindjárt ^áttértek egy következő kér­désre, arra, hogyan induljon el a szervezés munkamenete. En azt az ál­láspontot képviseltem, hogy a hadparancsot meg kell tartani, azonban az a vélemény alakult ki, hogy meg kell semmisíteni, nehogy Írásbeli bizo­nyítékok legyenek, Ennek az értekezletnek még az volt a tárgya, hogy Berkó adjon tájékoztatást a rejtési és titoktartási szabályokról. * ön a hadparancsot magára nézve kötelezőnek tartotta ? - A magam személyére és a többiekére is kötelezőnek, • hangzott a felelet,. Az elnök ezután szembesítette Donathot és Szontmiiclóssyt, Ennek során Donáth kijelentette, hogy ő a hadparancsot nem tekintette ^kötelezőnek, mert r.em irták alá. - Ez a hadparancs elhangozhatott pusztán szóbeli formá­ban is t jegyezte meg az elnök. - Feltéve, hogy Dalnoki kijelentette volna, hog^ ez az • ő hadparancsa, - válaszolt Donáth. /Folyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents