Magyar Országos Tudósító, 1947. március

1947-03-06 [941]

Az összeesküvők ügye /l.folytatá s/ Fi/P.O, A továbbiak során az elnök hosszasan kérdezte Szent-, miklóssy István vádlottat arra vonatkozóan, hogy Donáthnak milyen sze­repe volt, mikor kapcsolódott a katonai szervezkedésbe, mikor lett az úgynevezett katonai vonal irányitója. A vádlott elmondta, hogyDonáth közölte vele. azért van szükség a katonai vonal kiépitésére a mozgalom érdekében, hogy a szükséges időpontban való felhasználás céljából a szervezet rendelkezésére álljon. Az elnök rámutatott a vádlottnak a nyomozás 30rán tett vallomása és a mostani vallomása közötti ellentétre s végül is Szent­miklóssy kijelentette, hogy Donáth szeptember végén,vagy október elején kapcsolódott be intenziven a katonai vonal szervezésébe. Ekkor megbe­szélés jött lotre Veress Lajos, András Sándor, Kiss Károly, Donáth Gycr gy és Szentmiklóssy közöt t. Már korábban is volt Szentmiklóssy la­kásán Megbeszélés, melyen Veress nem vett reszt. Egy Hetes Bizottsági : ülésen volt az' első előkészítő megbeszélés. - A Hetes Bizottsági ülés után Önök félrevonultak és miről beszéltek? - kérdezte az elnök, - Arról, hogy a katonai szervezkedésnek kell egy közössé*. 1 gi magjának lenni, amely álljon Veressböl, Andrásból és belőlem - felelte " a vádlott, - És ehhez kapt solódjanak azután a szervezkedés folyamán a többi beszervezésre kerülő katonák. A megbeszélésen ezt Kiss Károly és Donáth mondta. Az volt az elképzelés, hogy a katonai vonal és a politikai vonal között Donáth.marad,Az első előkészítő megbeszélés az én lakásomon volt, - Ön a nyomozás alatt azt mondta, hogy Veress lakásán volt az előkészítő megbeszélés. Kik voltak itt? - kérdezte az elnök, - Ezen öten voltunk jelen, Kiss Károly, Donáth, Veress, András és én, Kiss Károly bejelentette, hogy közösségi vonatkozásban ka­tonai szervezet megindítása szükségesnek látszik s ennek a legszűkebb tagjaként egy ilyen közösségi mag szükséges. Ez a mag állott a jelenlévő közösségi katonatagokból, melynek parancsnoka Veress,vezérkari főnöke András, a szárnysegéd pedig én lettem. Az összeköttetést a politikai vo­nal és a katonai vonal között a megbeszélés alapián Donáth látta el. Kiss Károly a maga részéről visszahúzódott, A megbeszélésen Donáth is felszo­lalt, ugyanebbe a kérdésbe kapcsolódó ct bele. Én olyan irányban szólaltam fel, hogy a katonákat meg kell szervezni. Egy következő csütörtökön, reg­gel, András lakásán találkoztunk, hogy konkrét formában beszéljük meg a szervezés kérdését. Ezen a. tanácskozáson Veress Lajos, András, Donáth és ón vettünk részt, Arről beszéltünk, hogy milyen keretek közé szorítsuk ezt a katon'._ szervezetet. András egy honvédelmi miniszteri szervezetre tett javaslatot . Egy papírlapra fel volt rajzolva a katonai főcsoport, a közigazgatási főcsoport, a hírszerzési anyagi főcsoport. Az egyes főcso­portokon belül megvoltak a különböző osztályvezetők, Ugyanakkor én egysze­rűség kedvéért fövezérségnek neveztem az általam javasolt formát. A fő­vezérség! formula mellett döntöttünk.

Next

/
Thumbnails
Contents