Magyar Országos Tudósító, 1946. március
1946-03-08
> ' * > - Önnek mi'volt a véleménye - kérdezi Pálosi elnök a vádlottól - üdvös volna-e a magyarság jövője érdekébe a fegyverszünet, vagy som,' * 1 - Ezt nem tudtam eldl'nteni - vallja Steázz Lajos - ez volt a hibám, A vádlott ezután elmondja, hogy Bárdosey László kívánságára vállalta el a Nemzeti Szövetség elnöki tisztjét. Azt állítja, hogy * a Nemzeti Szöveteégnek nem a fegyverszünet megakadályozása volt'a célja, csupán azt akarta'elérni, hogy a fegyverszünetet politikailag és * katonailag megfelelően előkészítsék. 3zasz az elnök kérdésére kijelenti, hogy a Nemzeti Szövetség javasolta az országgyűlésnek azt,'hogy Száláéit nemzetvezetővé megválasszák, de - állítása szerint - a Szövetség'abban a helyzetben nem tehetett ogyebet. * ' ' - Szálasi azonban clyan felhatalmazást kívánt ^vallja Szász ' Lajos - hogy ő mindent megteheseen, amit az ország érdekében szükségesnek ítél. Ezt a törvényjavaslatot a Szövetség elvetette. Megakadályozta a Szövetség Szálasinak azt a törekvését is, hogy a törvényhozás tágjai kötelezően lépjenek b: a nyilas pártba^ hogy igy Rámásszak ala az o hatalmát, A Szövetség akadályozta meg Szálaslék közigazgatási reformtervezetét, valamint a gazdasági élet átszervezésére irányuló terveket. Pálosi elnök újra hangoztatja, hogy a vádlott az egyetlen, * • aki a Nemzeti Szövetségnek azt a cól$£íüzéset tagadja, hogy a fegyverszünet megakadályozására létesült. Az olnok utal többek / kozt / Rajniss , beiamerő vallomására, valamint Szász Lajosnak 1945 január B-án Sopronban mondott beszédere. Ebben a beszédben Szász kijelentette, hogy > •a üemzeti Szövetség főtörekvéee az> hogy 'lehetővé tegye, hogy t a harcot a szövetségi hüaógben^folytassak. Szass Lajos arra hivatkozik, hogy Lakatos minisztereinek nyilatkozata szerint fegyverszünetről ; nem lehet szó, ezért - szerinte - a i egy ver szünet kordóao ezzel lekerült a ÍL8<Pi rendről * ; ' • - Lakatost mindenesetre ki fogjuk hallgatni - jegyzi meg Pálosi elnök - os. ezt feltétlenül tisztázni fogjuk, De azt ettől füg- ' getlenül Önök nagyon jól tudtak, hogy a fcgyverezünct kérdése az ő <*liitólagcs nyilatkozatával nem zárult le. I /folyt,köv./