Magyar Országos Tudósító, 1946. február
1946-02-13
8z*lasí Ferenc őt társainak bűneire. 7. nap. A^náubirós ág Jankó-tenácsa szerdán folytatta Szálasi Fc* renc óe társai festőrus bunkerének tárgyalóé át • k tárgyal áe fél tiz- óra* kT kezdődött Szöllösi Jcno veit nyilas miniszter lnckhely ttos, a bünpör negyedrendű vádiettja kihallgatásával. Szöllösi /ííaszluhaoz/ Jenő az elnök kérdésérc kijelenti," hegy bűnösnek nem érzi magát, de mélyen fájlalja a történte ke t. Előad* ja, hogy 19£c óta tagja p nyilaskeresztes partnak, 1939-ben választót- ' ták meg erezá-ggyüléei képviselővé s 1942-ben bizta meg Szálasi a nyilaapárt képviselői csoportjának * vezetérével, "zutén, 'mikor Hiibay Kálmán több képviselővel együtt kilépett a pártból. 194b novemberében került a neve az összetartás cimü nyilas napilapra., mint felelős szerkesztőé, de a lap szerkesztésének munkájába nem folyt be* , mert h cjtó 1 'ígyvkkel azelőtt nm foglalkozott* * - Az 1944 évi márciusi esemény.:kton semmiféle ezerepem ' nem volt - vallja ázöllösi.- k német megszállás után, március végén meghívást, kaptam V&eeinmc-yertől. k meghiv z et Ru&zkay J.nő kőzve Hitette &' közölte i hogy Ve es* nme ver közelebbről szeretha megismerkedni a nyilaspérti képviselőkkel. Látogat ás unkhhz Szálasi hozzájárult. Öten mentünk el Veesenmeyerhezí Vej na trábor, Gfergely Gyula, Kassai Schalrbmayer Ferenc, Vágó Pál ée én. Slőbb azonban Szálasi kívánságára én egyedül tettem látogatást Veesenmeyernél,'-akivel - Száláéi megbízatása alapján - közöl-' tem. hogy ha. a nyilaskeresztes párttal óh.,jt tárgyalni, ezt. oeakis Szálasi Ferencen keresztül teheti meg. Yececnmeyer ezt tudomásul vette* ' - De hiszen április 3-án már létrejött a tárgyalás.Szá-' lasi és Veosenmeyer között - állapítja meg J^nkó elnök. - üzt ön köz veti tettet ' * ' - Nem - feleli Szöllösi - az ón látogatásom *zzel iaa volt összefüggésben. Szálasi kijelenti, hogy Velton ágc&tön révén került öozezokötte táebe Ve* e* nmeycrrel. Szöllögi a továbbiakban elmondja, hogy a nyiláékor, ez te s. párt kés'őbb azonos -szövegű memorandumot készít, tt a három nagyhatalom részére. Ugyanezt a. memorandumot eljuttatták a miniszterelnökhöz és a kormányzóhoz isj > * t . . > - Sz a memorandum - mondja a v.'élótt - ideológiai öee-zeállítás volt az általános nemzetiszocializmus világképéről. Magyar vo- • natkozásban csak annyi volt benne, hogy k.agyarországon a hungarista moz § alom képviseli a nemzetiszociali'-U- eszmét. Kzt a memorandumot Kemény áborral" együtt'elvittük Veesenme yernek* A memorandumot Kemény adta áJL ,- tn ugy emlékszem, Szöllösi volt az átadó - jegyzi m*g Kemény. *. áz elrendelt szembesítés eredménytelen. /ÍS?olyt,. köv,/