Magyar Országos Tudósító, 1946. február

1946-02-18

Szálasi Fereno és ^társainak bünpere* 11, nap, • ' , Mérő- népbiró ujabb kérdései nyomán Vájna tárgyalásai, kerülnek szobai amelyeket a németekkel folytatott, ' * - Hogyan tárgyalhatott ön német rendőrepiciikkel a ma­gyar kormány megalakításáról?! - jegyzi meg a népbiró, » A népbiró ezután azt a fogas kérdést intézi a vádlott­hoz, hogy ha a törvényeket október 15-ke után a nyilasok nem helyezték hatályon kivül. hogyan lehetett Száláéiból nemzetvezető, akinek a pö ­litíkai jogai tiz övre fel voltak függesztve. Vájna hosazu magyarázatba fog s azt bizonygatja, hogy az 192l5lII f t,o, a kommunisták ellen hozatott s Szálasit annakidején * ennek a törvénycikknek az>alapján Ítélték el, a nyilasok szerint, hely­telenül, Szálasi még 1943-ban"ujrafelvételt kért, de ez hónanokon ke­resztül elhúzódott. > - Viszont abban a pillanatban - mondja Vájna - amikor Horthy Szálasit kihallgatáson" fogadta s őt letogezte, majd •kedveB Szálasi*-nak nevezte, megszűnt elitéltetésének joghatálya, - »• / - Azon nem csodálkozunk - jegyzi meg Merő'népbiró - hogy Horthy letogezte Szálasit, Hiszen hatalomrajutásuknál ugyan azokat a > módszereket alkalmazták. Horthy a románokkal jött be, Önök pedig a né­metekkel,,, * Arra a kérdésre, hogy barátságos vagy ellenséges csele-•» kadétnek tekintette-e Magyarországnak a németek által történt megszál­lásé/t, Vájna nem felel egyenesen a arra hivatkozik, hogy a megszállás rendkívüli^körülmények kozt ment végbe, amire a magyar történelemben nincs analógia, A milliárdos magyar értékeknek Németországba törtónt ; kihurcolásával kapcsolatban Vájna kijelenti, Jarogy ezt jóhiszeműen ren­delte el, 1 > • - Mindszenty püapököt miért tartóztatták le? - kérdezi Mero .népbiró, > * * - Azért - feleli Vájna - mert a hatósági intézkedéseket nem a#arta tudomásul venni, •* Szóval nem azért, mert az önök rendszere ellen fordult? - Kern - válaszolja a vádlott, Mérő népbiró ezután ujabb kérdések kapcsáén a következő kijelentést teszii - On az imént még itt is kutmérgezést próbádt elkövetni. ETz azonban, nem sikerülhet, mert'a nemzet tisztában van azzal, hogy mi , a különbség az akkori német megszállás és a mostani orosz megszállás között, A német megszállás szövetségesi mezben elioí-wlté a nemzeti akartot. az orosz megszállás viszont annak cllenére,"hogy ellenség!-• provokálták, éppen a népakarat szabad megnyilvánulására adott leí;e :.. get, . . . A közönség hosszasan megtapsoljad népbiró kijelenté;- 1 . j? : /Folyt. k?v.7

Next

/
Thumbnails
Contents