Magyar Országos Tudósító, 1946. január
1946-01-15
Basoh-ügy, l.nap, . / 2,folytatás/ Háromnegyed tíz órakor nyitotta meg GálfalVy tanács™, elnök a főtárgyalást s mindenekelőtt személyi viszonyaira vonatkozólag hallgatta kl a letartóztatásban lévő vádlót tat, Basoh Ferenc elmondoi* ta, hogy 44 éves, zürichi születésű, okleveles középiskolai tanár* vagyonos, 1936**ban nemzetgyalázás vétsége miatt öthűnapi fogházra Ítélték, amelyet ki is töltött* A vádirat ismertetése után kijelentet* te, hegy nem érzi magát bűnösnek. Védekezésében a Gratz Gusztávval és Bleyer Jakabbal való megismerkedésének körülmény élről beszélt, majd elmondotta, hogy Bleyer ösztönzésére járta végig a nómetlakta falvakat, hogy kulturális szempontból segítséget nyújtson. «Mlért volt erre szükség? * szakította félbe az elnök* Hiszen a németség sehonnan sem volt kizárva, semmiféle hátrányt nem szenvedett, sőt például gazdasági téren sokkal előnyösebb volt a hely* zete, mint $ magyar lakosságnak* A pestkörnyéki svábságról például Igazon ol lehet mondani, hogy az élet napos oldalán voltak* ** En magam ls beismerem, hogy á magyarországi németség politikai és gazdasági téren nem volt hátrányban, mint mondottam kulturális téren és vonalon igyekeztünk működni * felelte a vádlott* Basch a továbbiakban elmondta, hogy 1926-ban kaposolódott be a német népművelődési egyesület munkájába, amelynek kulturális főtitkára lett, A Volksbunddal kapcsolatosan előadta vádlott, hogy az • 1938-ban alakult, meg. Es a cél ugyancsak a kulturális vonal kiépítése volt. Tagadta a vádlott, hogy politikai elégedetlenség volt az ok a Volksbund megalakítására*.. Az elnök a i<J agyarországon megjelent német lapokra tereli ezután a szót, mire a vádlott elmondja, hogy a Volksbote Imrédy minlaz-\ terelnök engedélyével aiakult át hetilappá, majd 1944 őszen Indult meg a Deutsche Zeitung napilap, amelynek ő lett a kiadója. Az.abban megjelent cikkekkel kapcsolatban, melyeket a. népügy ószség vád tár gyáva tett; Basch kijelentette, hogy a szerkesztésbe egyáltalában nem szólt bele, az dr, Goldechmied főszerkesztő jogköre volt*. /folyt,kőv •/