Magyar Országos Tudósító, 1946. január
1946-01-11
Grassy-Zöldí ügy. 5, nap, /l:.élet/ Ma/Sk Az újvidéki vérengzés ügyében Grassy József és Zöldi Márton ellen folyó főtárgyaié? utolsó napját a védőbeszédekkel kezdték meg, Grassy József védelmében dr. Melleky Kornél, az Ügyvédi Kamara által kirendelt védő beszélt^ hangoztatva a védelem nehéz helyeetút, azt fejtegette, hogy az ^uj vidéki úgynevezett tisztogatási akció felsőbb parancsra tortónt és a népbiroságnak feladata megállapítani, mennyiben felelős Grassy az ottani kilengésekért. Megemlítette Száláéi vallomását, amely szerint az újvidéki események után Horthy kitüntette Feketehalmy Ozoydnert, ez tehát * mondotta a védő - al& átrasztani látszik azt; hogy az újvidéki eseményekért Feketehalmy Czeydner a felelős , Másodsorban eldöntendő az a kérdés, mennyiben bűnös Grassy azért, hogy nem o.kadályozta meg a vérengzésekétp ós elfogadható-e az a védekezése, hogy azokról ónak utólag szerzett tudomást. Tényként állapitható meg? -;ogy Grassy SS«egyenruhában járt, arra azonban nincs megnyugtató adat. hogy be is lopott volna az SS kötelékébe* A vődő Igazságos Ítéletet kert, Dr, Vecsey Gyula r Zöldi kirendelt védője Zöldi szerepével kapcsolatosan a főtárgyaláson felmerült adatokkal foglalkozott ós különböző mentő .JS onvhitő körülményeket sorolva féli, irgalmas ítéletet kért, PAZ utolsó szó jogán Grassy József ismételte meg röviden a kihallgatása sorfán előadottakat. Utána Zöldi Márton beszélt. Máj félórás tanácskozás után déli tizenkét órakor hirdette ki dr. Lukácsy Sándor az Ítéletet, Eszerint a népbiróság bűnösnek mondotta ki Grassy József ötvenötéves, volt hivatásos vezérőrnagyot a nénbirósági rendelet 11. §-ának 5», a 13/3 pont •. 1, és 2 bekezdésébe/^ valamint a 13. § f 4* pontjába ütköző háborús bűntettekben, dr« Zöldi Márton harninohároméves, volt hivatásos csendőrszázadost pedig a 11* §«. 5 e pontjába és a-13. §«. 4 pontjába ütköző hé borús bűntettekben. Ezért a népbiróság mindkettőjüket össz büntetés ül kötél általi halálra ítéli* A tanácselnök az ítélet rendelkező részének kihirdetése után a résziétus indokolást ismertette» Ni/Sk Hangoztatja az indokolás, hogy a ' bizonyítási eljárás adatai alapján al;-.ndkét vádlott bűnöst, >ge minden kétséget kizáróan megállapítható. Az újvidéki eseményekkel kapcso latban a. népbiróság arra az álláspontra üf „yezkede t, hogy Grassy mint Újvidék állomás parancsnok a a mint a karhatalmi erők parancsnoka első fokon folelos az ott elkövetett gy ..lko Ságokért és kegyetlenkedésekért még abban az esetten is ? ha az illetékes hadtes tparahoaa ck jelen volt, mert*. Feketehalmy formál 3s an ntm vette 4b , Grassy pedig nem adta át a parancsnokságot* . /Folyt.köv ./