Magyar Országos Tudósító, 1945. október

1945-10-31

A Bárdossy-ügy tárgyalásának harmadik napja* 13. folytatás. ICy/Vá Az egyik ir. t Worth tárgyalásairól az dl, amelyeket Paulus námot altábornaggyal folytatott a katonai együttműködés ről. A kormányzó ujabb levelet következik, .amelybon Eitlort értesiti Teleki 'Pál haláláról. Eszerint a kormányzó azt irta Hitlernek, hogy Teleki mint "egy lelkiismereti konfliktus áldozata" halt meg. Az elnök fel­olvassa az április 10.-én megjelent kormányzói kiáltványt a jugoszláv eseményekről, majd Werth memorandumát, aki ebben azt követelte, hogy az akciót a'Duna vonalának elérése után is folytassuk. Sztőjay jelen­tései következnek, majd a kassai légitámadással kapcsolatos iratcso­mó, amelynek nagyrászét az elnök már a tárgyalás elején is isme: tette . Major ákoselnök egynegyed három órpk' - a tárgyalás* befejezte és közölte, hogy a legközelobbi tárgyala / pénteken röggel nyolc órakor kezdődik. /MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents