Magyar Országos Tudósító, 1945. október

1945-10-31

A Báröossy-ügy tárgyalásának harmadik napj-: . 11. folytatás. K •/"•'•' - Mik valtak Teleki Pál zárószevai? - kérdezte az elnök. - Teleki Pál - felelte Náray tanú - azt hangoztatta, hogy Magyarországnak serami szin alatt nem szádad "belekeverednie egy világégésbe, mert feltétlenül szemben találja magát Anglia és Amerika kimorithetotIon orojévol. i-rra is utalt, Rogy Románia magatartása még nom volt tisztázottnak tokinthető a azzal is számolni koll, hogy a Szovjo t-Unió som losz érdektelen. Toloki <5va intott az agressziótól é s osupán az ottani magyarok biztonságba holyozóeénok pacifikáló ka­tonai • akció ját tartotta megongodhotőnek. Teleki Pál az ülés végén át­adta ne ka m sajátkezű jegyzeteit, ezekben Sfeját felszólalása is benne volt, sót a fontosabb részek piros irónnai voltak aláhúzva* úgyhogy ezt a részt a jegyzőkönyvbe belevettem annál is inkább, mert a. saját feljegyzéseimmel mindenbea megegyeztek. Ezeket a jegyzeteket később átadtam a Telekit felváltó Eáröcasy miniszterelnöknek azzal, hogy őrizzék meg e nemzet számára. - Ez tévedés - jelenti ki idegesen Bárdossy - nekem ezt soha nom adta át. A tanú megmarad vallomása meilott.és a leghetározóttab­ban állitja, hogy a leghatározottabban állítja, hogy Bárdossynak adta oda a feljegyzésokot• Major ikos elnök ezután áttért különböző iratok isnor­tötéséro. Fölolvasta Sztőjaynak Hitlerhez intézett levelét, amelybon Sztójay a magyar-német sorsközösségot hangoztatta. "El kell rusztitaili a belgrádi darázsfészket - irta e levélben Sztójey - mert ez egyaránt veszélyezteti Magyarország és Németország jövőjét." Ismortett;- az ol­nök Bárdossynak a belgrádi magyar követhez intézett utasítását, mely­ben; felhívja; figyelmeztesse e jugoszláv külügyminisztert <~ helyzet rendkívüli komolyságára*, Ismertetésre került Barcza követ április 5.-i táviratára, amelyben a követ hangsúlyozta, hogy ha Németország megtá­madja Jugoszláviát, ez utóbbi Anglia szövetségesévé lesz. Ha peoi^ Ma­gyarország i3 résztvesz az akcióban, akkor Anglia kénytelen losz Ma­gyarországot nyílt ellenségének tekinteni és az USA részéről is hason­ló lépésre kell számitani. Egy másik irat szerint Bárdossy bizalmas utasítást küldött a moszkvai, washingtoni, madridi, lisszaboni é3 stookholmi magyar követekhez s ebben közli, hogy a német akció rend­kívül gyors eredménye előreláthatólag magyar akol ót is szükség .ssé tesz. Sztőjay április 11.-én jelentést küldött Bárdossynak, amelyéén közli, hogy Ribbontrop üdvözölné, ha Magyarország megszakítaná a diploi máciai viszonyt Jugoszláviával. Egy másik irat szerint a budapesti né­mot követség egyik tanácsosa örömét fejezte ki afölött, hogy Magyaror­szágot két szovjet repülőtámadás érta, mert ez nyilván megkönnyíti a kormány elhatárolását a Szovjet-Unió elleni háborúén velő részvétolra. /Eolys. köv./

Next

/
Thumbnails
Contents