Magyar Országos Tudósító, 1944. március/2

1944-03-18 [293]

WM-OTOIÍÁLLÓK A RÓGTÖNITALő BÍRÓSÁG ELŐTT, A budapesti büntetötörvenyszék, mint rögtönitélö biróság Krayzoll Miklós dr. táblai tanácselnök elnöklete mellett szombaton délelőtt tiz órakor ült össze, hogy felelősségre vonjon három fiatal utonállót, j akik az ójsz&kaielsStétités ideje c-latt több békésen járókelőt mog­támadtak, ütlegeltek ée kifosztattak. A főtárgyalás megnyitása után­mindenekelőtt személyi viszonyaikra vonatkozóan hallgatta ki az el­nök a kétrejtflbeli rabi is bűntettével vádoltakatt Juhász István 19 éves és lo hónapos gyárimunkást, KŐQS Ferenc 18 éves és 9 hónapos f fárimunkátit, valamint egy fiatalkorú kifutót, akinek életkora 16 óv o 11 hónap. A vádat Szabó Zoltán dr. királyi ügyész terjesztette elő, Eszerint Juhász é? torsai Walk Gyulával, aki katonai szolgála­tot teljesít ós akinek Ügye s katonai törvényszék elé tartozik, már­cius 12-én éjszaka, a Hős-utcában összebeszéltek, hogy azt, akivel szembetalálkoznak, csupa virtusbél megtámadják és CMlsSéverik| miután köaülök néhányan már előzőleg elkövettek ilyen utonillást. Arrafelé haladt Takó Ferenc magántisztviselő, akit a fiatalkorú ököllel arcul* vert, erre B többi váalott is ütlegelni kezdte Takót, majd elvették 4o pengő értékű szemüvegét, A szemüveget a2tán Kócs vette magához ezekkel a szavakkal: "Jóless otthon a mamának!" Rövid idő múlva Uher Elemér raagántissitviselővsl találkoztak, akit a fiatalkorú hátulról ugy fejbevág^tt, hogy leesett a földre, A többiek aztán ütlegelték és rugdosták Uhort ós a fiatalkorú kivetta zsebéből ezüst gyufatnr­tój \t, kapukulc3át és ktt z:obKondojót. A nagántisztviselőt azután felemelték v. földről Ó3 útjára bocsájtották, miközben eg-'ikuk ozt mondottai N N<* most mehetsz a francba t" A vád előterjesztése után mindenekelőtt Vitray Antal dr. és vitéz SzeesŐ V Imre dr. törvényszéki orvosszakértőket ball­gatte meg n biróság. Előadták, hogy a vádlottekat tagnap hiegviz gál­ták.és megállapításuk szerint, bár mindannyiuk erkölc3i érzése ncraÉm leg fogyatékos, 0 könrjjebbon határozhatták el magukat bűncselekmény elkövetésére, minc más ember, de azért egyikük sem szenved elmebeteg­ségben. Elsőnek Kócs Ferenc vádlottat hallgatta ki az el­nök. A gyári munkás kijelentette, nogy csak részben érzi magét ott­nösnek, mert n« claö osetbon nem bántalmazta a sértettet ős a máso­dik eset sértettjének pedig ceak egy "kis pofont" adott. Az elnök elébe tárta, hogy a rendőrségin részl-tes beismerő vallomást tett. Ott bevallotta, hogy a szemüveget, az ezüst gyufát ártót' és a zseb­kendőt hazavitte és otthon azt mondta anyjának, hogy ezeket a tár­gyakrt találta. Boismerto azt is, hogy ré3Etvett az ütlegelésben és már másokat Í3 mogtémrdott régebben. Kócs Ferenc rencTŐri vallomásév­nek iamertc-itése után kijelentette, hogy azt nem tartja fenn., /Folyt. köv./Ma. _ «-r*A HONVÉDELEM ÉRDEKEI ELLEN ELKÖVETETT VÉTÜEGERT ELITÉLTEK EGY 30FU . 1 BELYT. ' Honvédelmi; műnk?, szol gél útra vették igénybe Noumann Dezső 32 éves rá­kospalotai ..borbélyt, aki azonban önkényesen rbbahagyta a munkát. A királyi ügyészség vádja alapján most vonta őt felelősségre a pest­vidéki törvényszék Csikmak Lajo3 dr. elnöklete mellett és a honvédé* lem érdekei ellen elkövetett vétség miatt egyhónapi fogházra itélte, a büntetés végrehajtását azonban próbaidőre elfüggesztette. Az ité­let jogerős. /MOT/Cs, f J

Next

/
Thumbnails
Contents