Magyar Országos Tudósító, 1944. március/1

1944-03-12 [292]

űuu.«.p«» \, t xv±té u&rüi^ö j.<3» j£ "ÖWI* ° v iy.xy*ri, csaja,. 12, BAROSS SZÖVETSÉG RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSE ELFOGADTA, UJ AWSxABÁLYAll, A Baross Szövetség vasárnap délbon székházának dísztermében rendkí­vüli közgyűlést turtott> amelyen letárgyalták á szövetség uj alap­szabályait, Dr. Gál László miniszteri tanácsos, a Baross Szövetség miniszteri biztosa elnöki; megnyitójában üdvözölte dz ország minaen rés-aébol egybesereglett Baross szervezeti vezetőket és a megjelent elő­kelőségeket, majd rámutatott arra,-hogy a kereskedelmi minis zter en­gedélyt adott arra, hogy rendkívüli közgyűlés keretében a szOvetség alapszabályait módosítsák* Festetioh Domokos gréf országgyűlési képviselő felszólalásá­ban hangoztatta, hogy a huszonöt éves keresztény magyar építőmunka kép­viselői jöttek egybe az ország minden részéből és ez alkalommal hó­dolattal emlékezett meg Ö Kormányzó U^-pói. Javaslótára a rendkívüli közgyűlés hódoló táviratot intpzott ¥agyára 1 szag Kormány bójához, mely­ben a Baross Szövetségben tömörült uiagy?r ip.rosck és kereskedők ra­gaszkodását, szeretetét és hódól'tát fejezték ki« Koppándy F^reno a miskolci szervezet ve zo bője hangoztatta, hogy a szövetség jövője a mai közgyűlés határofcatával sorsdöntő szaka­szához érkezik. Ennek tudatátan tartották mult hónap 26-án azt az elő­zetes értekezletet, amelyeit lotárg. alták az alapszabály tervezetet és végrehajtdttbák a szükséges módosításokat. Kérte a közgyűlést, hogy'az értekezlet által elfogadott ős letárgyalt módosításokat fogadja el, 4.rendkívüli Wjzgyülós ezután szakaszonként tárgyalta a Eaross 8zÖvetség alapszabályait ós kisebb mód ós itá3 okkal azt el la fogadták. Végül az elnök bejelentette, hogy a módosított alapszabá­lyokat felterjeszti a kereskedelemügyi miniszternek, aki az ipar­ügyi miniszterrel egyetemlegesen fogja azt vizsgálat tárgyává tenni és a miniszter döntéséről majd órtesitik a Szövetséget, A mindvégig lelkes hangulatban ós testvéri egyetértésben lefolyt rendkívüli köz­j gyűlés a Szózat eléneklése vei ért véget, /MOT/Na, f ———

Next

/
Thumbnails
Contents