Magyar Országos Tudósító, 1944. január/2

1944-01-22 [291]

»**CURKQHRAL VALÓ tfZÍítlfiEDES SÜKOR NÉLKÜL. Nagy János segédmunkás ellen, lopás, csalás ' . •• ; miatt emelt vádat az ügyészség éa Molnár Árpád dr t büntetŐtörvenyszéki tanács­elnök elé került. A vád szerint e éfulx óf januárjában ismeretlen Helyen tartózkodó társával együtt nagyobb mennyiségű cukorra szólj utalványt igért Baltái Sándornak és Nagy Lajosnak, akiktói sikerült is a valójában ner létező cukorra előlegképpen 12o penget és három zsákot ii kicsalni, azonban később nem is jelentkezett. A vád sze­rint ugyanaaak cukrot kínált megvételre egy ostyakészitő üzemben, ahol azonban nem reflektáltak a fekete árura. Nagy távozája után észrevették, hogy az ISjoo ;,angc értékű városi bunda az irodahelyi­ségből eltűnt, A gyanú az vglt, hogy Nagy János lopta el, miért is ellene looás mi-tt is megindult az eljárás. A vádlott tagadta bÜ^ uö3ségét. Azzal védekezett, hogy nem is ismeri a sói-tettként szerep­lő két férfit, de tagadta a bunda ellopását is. A kihallgatott ta»­nuk azonban feli sértek a oukorutalványt kínáló férfit a vádlott*, ban, a lopájrr nézve azonban nem merült fel terhelő bizonyíték. A bíróság a bizonyító eljárás lefolytatása és a perbeszédek után osa­lás bűntettében bttuösnek mondta ki Nagy Jánost én ezért hathónapi börtönbüntetésre itélte, a lopás vádja alól azonban ielmentette, As Ítélet nem jogerős. /M0T/8y. ——»— ~+-lSMERaSE ÁGYÁBÓL LOPTA EL A MENTÁK /HITOTT PÉNZT. Pitaki Mihály gyári munkás ellő* lopás miatt emelt vádat az ügyész** aég éa t. büntetőtörvényszé^í 1 <JáJjTslvy látván dr. bünbetőtörvényszéki egyesbiró vonta őt felolős sógre,-Pataki többször meglátogatta nő~ ismerősét Steinhébel Katalint és egyizben észrevette, hog- a leány a^kon^hában lévő ágy matracai alatt tartja megtakarító bt pénzecs­kéjét. Egy óvatlan pillanatban a pénzből 4oo pengőt ellopott. A törvényszék a tolvajt, aki baiámorő vallöfflfat tett, kéthénard fog* házzal sújtotta, amely jogerős, /fclOT/Sy, ————•• —i-MEGDÉZSMALTA A SZÁLLÍTÁSRA RÁBÍZOTT ÉKSZEREKET. Foschof Istvánné született Godt Erzsébet háziipari munkasn8 egy <&* ázerj3vité cégnek volt az alkalmazottja és megbízástól többizben vitt és nozott ékszereket, Egy ízoen Ivánovszki József ékszerész­hez kellett mennie, ahol átvett több Jafcitáűra váró ékszert, Ezek közül egy 5oo pengő értékű arany karkötőérát kiemelt és magának tar­tott meg. Feljelentéit tett ellene egy nŐ$|t,merŐge is, akitől 288 pengőt C3alt ki azzal, hogy vásárolt két varrógépet, amit majd Jé* áron elad ás a pénzen osztozkodnak. Ez az üzlet is csak egy oldal* ?* ' volt: sem a plntt nem adta viasza, sem ai.. : igért haszonnal nem je­lentkezett, ügyÜn ettől a nőtől átvett két darab zálogjegyet is az­zal, hogy majd kölcsönt szeres rá, de eladta és a pénzt, magtartot­ta. Gálfalvy István dr, büntetőtörvényszéki egyesbiró tárgyalta az assaony bűnperét, aki azzal védekezett, hogy szorult anyagi hely* zetén akart segíteni a karköórával, a többi vádat azonban ta­gadta. A bíró-ág a tanuk vallomása alapján megállapította a vádlott nő bűnösségét és a terhére rótt cselekményekért egyévi ós kéthénapi börtönt szabott ki. As Ítélet nem Jogerős, /MDT/Syv

Next

/
Thumbnails
Contents