Magyar Országos Tudósító, 1944. január/2

1944-01-21 [291]

• % iák j ^-MEGMENEKÜLT AZ AKASZTÓFÁTÓL - EGYÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK. László Flórión 41 éves kőműves néhány hónappal ezelőtt Pestszent­erzsébetem egy vendéglő előtt álló kocsiról ellopott egy bőrkabá­tot és egy szvettert, Mivel este történt a lopás és a károsult sze«* rint már elmúlt nyolc óra, László Flóriánt a légoltalmi elsötétít tés ideje alatt elkövetett lopás büntette miatt a pestvidéki tör*» vényszék rögtönitélő birósága elé állította az ügyészség, A tolvaj kőműves azonban ezúttal is megmaradt állítása mellett, hogy az el*» sötétítés előtt történt a bűncselekmény és a főtárgyaláson nem lo-» hetett kétségtelenül tisztázni, hogy nyolc óra után történt-e a lopás vagy sem. Éppen ezért László ügyét rendes birós ághoz tették át és ma vonta őt felelősségre a pestvidéki törvényszék Szűcs Já­nos dr. elnökletével. A blzonyitási eljárás lefolytatása és Szakolczay La­jos dr. királyi ügyész v^dbeszéde, valamint a védőbeszéd utan a tör­vényszék lopás bűntettében mondotta ki bűnösnek a kőművest és egy­évi börtönre Ítélte. Az itélot jogerős. /MOT/Cs, — SZEMÁK JENŐ DR. BESZÉDE A BÜNTETŐTÖRVÉNYSZÉK TELJES ÜLÉSÉN. A budapesti királyi büntetőtörvényszék pénteken délben tartotta Szemák Jenő dr,, a büntetőtörvényszék elnökének elnöklése mellett évadnyitó teljes ülését, amelyen a budapesti királyi'ügyészség el­nöke, Kotsis Miklós számos ügyész társaságában éo dr, Bérczy Géza, a büntető járásbíróság elnöke is megjelent. Az emelvényen az elnök mellett foglalt helyet Avédik Félix dr,,a büntetőtörvényszók má­sodelnöke Szemák Jenő dr. az elnöki megnyitóban mindenekelőtt elpa­rentálta Matjh Ferenc dr. törvényszéki birót és Orbán Károly tör­vényszéki titkárt, akikről kegyeletes szavakkal emlékezett meg. Ezután rátért a legutóbbi kinevezésekre, közöttük utalt arra, hogy dr. Krayzell Miklós törvényszéki tanácselnök táblai tanácselnökké lépett elő é-s az ötöstanács vezetőjeként a büntetőtőrvényszék köte­lékében maradt, úgyszintén a büntetőtörvényszéken fejt ki további igen érdemes tevékenységet Vályi Nagy István dr, táblabiró, mint az uzsorabiróság elnöke. Ezután az elnök rátért az elmúlt év ügy­forgalmának ismertetésére és az előző évi adatokkal való összeha­sonlításra, majd igy folytatta: - Ezek szerint növekedett az elsőfokú bűnügyek, a fiatal­korúak ügyeinek,. ..a valutaügyek és az árdrágítások száma. Utóbblak ugrásszerűen emelkedtek, viszont a vizsgálatok,külön tanács elé tartozó ügyek, sajtó- és rehabilitációs ügyek apadóban vannak* Ál­talánosságban és abszolút számokban kifejezve azonban a törvény­szék bűnügyi statisztikája a kriminalitás ujabb emelkedését tükrö­zi vissfa. - A kapzsiság árterülete szélesebb lett folytatta emel­tebb hangon az elnök - a kevésbé fegyelmezett társadalmi rétegek lelki ingáj? jobban kibillent. A birónak erŐ3ebben kellett előtér­be lépnie.A törvények pedagógiáját a törvénykezés suhintása érez­hetőbben követte, « Az igazságszolgáltatás cselekményeit nemzeti jogállam­ban a társadalom megnyugvással szemléli. Permanens folyamat ez, amelynek nyugodt lelkiismeret, tisztult élotfelfogás és törvénytisz telet oz örök forrásai, A források tisztaságára a pártatlan és független biró vigyáz, aki ezért a nemzetnek talán legf elelősség­teljeaebb őrhelyen áll. AZ O kötelességteljesitésével áll vagy bu­kik a nemzet jó sorsa is. Ez a kötelességteljesítés olykor áldo­zatos lehet, de 3ohaaem hiábavaló. Az igazság integráló szerepe nélkül vegetálhatnak talán emberi csoportok,,de nem élhet a társa* ^1 dalom. Az igazság erkölcsi ereje nélkül a társadalom bomlasztó e«le*» mek játékszerévé válik s menthetetlenül rohan a vesztébe. * • /Folyt.köv./ Sy,

Next

/
Thumbnails
Contents