Magyar Országos Tudósító, 1944. január/2

1944-01-30 [291]

*-.-VALUTABu"NPEP. Kaufmann Ferenc 60 éves kereskedelmi ügynök^ szabadkai lakos, 1937 őszen megemlítette ügyvédjének dr. Székely Zoltánnak, hogy gyógy*, kezeltetése végett Budapestre utazik. Dr. Szakoly Zoltán ügyvéd a megszállás ideje alatt is Budapestről szerezte be a maga és* családfa ja részére a ruhanemüeket és ennek folytán nagyobb összeggel tartó* zott Fodor Séla budapesti azabóme3ternuJa A beszélgetés további so­rán közölte nz ügyvéddel Kaufmann Ferenc, ho^y brilliáns ékszereket ad el Budapesten, abból fedezi a gyógykezelési költségeket, de ha az ügyvéd kivánja, kifizetné Budapesten a szabószámlát is, mert marad annyi pengője. Kaufmann aztán Budacesten eladta arany óralánc\t, to­vábbá feleségének brilliáns fülbevalóit s a vételárból 2ooo pengőt kifizetett a sZafoónak. Ezért visszautazásakor 18.600 dinárt kapott dr. Székelytől. Utóbb Xaüfmann ellen 3 budapesti királyi ügyészség bünv.-di eljárást inditott fizebési eszközökkel elkövetett vétség miatt A büntetőtörvényszét, mint uzsorabirósig vonta felelősségre és az enyhitö szakasz alkalmazásával négyhónapi fogházra Ítélte éli A ben jelentett semmiségi panaszok'folytán a kúria dr. Szolnok-tanlosa tárgyalta ezt az ügyet és dr. Kóler Béla koronaügyészhelyettes, vala­mint dr. Roth Jenő védő felszólal5sa ut*n a semmi3égi panaszok el­utasításával az uzsorabiróság Ítéletét hel;. benhogyatá«:. /MOT/G. H>— —— —EGY VASÚTI TOLVAJT HÁROMÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTEK. Rakonczai Lajos kiskőrösi lakos tavaly július 26-án Kiskőrösről Tass­ra utazott. Útitársai a fülkében elaludtak, mire Rakonczai leemelt egy disznóbőr kofittért ós a fogasról leakasztotta az odahelyezett fel­öltőket és egy női retikült s azután leszállt a vonatról és az el­lenvonattal vissza utazott Kiskőrösre, Ott elrejtette e*:y darab időn keresztül a lopott holmikat és csak később egyenként kezdte eladogat­ni. Egy ilyen eladási kiaérlétnél leleplezték Rakonczai Lajost, akit a kalocsai törvényszék vont felelősségre és figyelemmel sokszorosan rovott múltjára, e vasúti tolvajlásért háromévi fegyházra itélt • ol. Ezt az Ítéletet a budapesti tlbla dr. Lányiétanácsa, dr. Schind- • /MOT/G királvi fődigyószhelyettys felszólalása után, helybenhagyta. -—NYOLCHÓNAPI FOGHÁZR^ ÍTÉLTEK EGY KOMMUNIST1 ÉPIToMUNKAST, Madarász János építkezési munkás ellen eljárás indult az állami és ^^sadalmi rend erőszakos felforgatás ár a irányuló ingatás yétségq # i s A budapesti büntetőtörvényezék ötöstanácsa vonta fele­lős segre, ahol Madarász János tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, azonban 0 kihallgatott tanuk terhelő vallomást tettek. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján az ötöstaná^s meg*< ' állapította a vádlott bűnösségét és nyolchónapi fogházra Ítélte el, A vádlott és védőjének semmiségi panasza alapján tárgyalást tartöt't ebben az .ügyben a királyi kúria ia dr. Gergics Károly tanácselnök vezetésétel, majd dr. Kovács Péter koronaügyészhelyettes felszólalá­sa után, a per orvos la tok elutasításival, az Ötöstanács Ítéletét hely­re penhagyt*, AlOT/G. *, .

Next

/
Thumbnails
Contents