Magyar Országos Tudósító, 1944. január/2
1944-01-29 [291]
/A főváros közgyűlése* floly tatás 2»/ Hódot kell adni' arra, hogy az ipartestületeik megvitathassák egymás között a Kérdést és megfelelő előterjesztéssel lőhessenek* Nagy , ürömmel veszi a tanoncotthonok létesítését. Xagy Antal nem ooztja azt a fölfogást, hogy csak a közgép és kisipar van hivatva az iparostanoncok nevelesére. Ma igen nehéz a tanoncok elhelyezkedési lehetősége «' A* utánpótlás erdőkében több tanoncotthonra var a züks ég. Szabados János rámutatott arra, hogy a társadalombiztosító intézetek mindont elkövetnek P munkásság egészségének biztosítása érdekében* Ezt elsősorban üdültetésael érik ol. A társadalombiztosító intézeteknek szintén, tanóncotthe bk'at kellene létesíteniük, ami által nagymértékben előaogitonék a tanoncképzést• Az elhangzott felszólalásokra dorogi y-irkas Ákos tanáo/snok válaszolt. Mindenekelőtt köszönetet non - - a bizottsági tagoknak azért az elismeréseiéi amellyel az előterjesztett javaslatot fogadták. Kijelentette, hogy a tanoncocthonok élén álló igazgatok kidolgozzák az elméleti őa gyakorlati kiképzés minden fázisára vonatkozó teendőket ós ügyelnek azok végreh''jtáaárn. & jelenlegi tanonclótazári a közeljövőben többszöröeóre fog emelkedni. Az Élelraiszerüzcrmél' igen sok BzaJdáunkas dolgozik és ez ott alkalmazott 34'tanonc'aránylag a szakmunkások létszámához viszonyítva, csekély . Tudja,' hogy atr-henootthonok jelenleg tu#zsufoltakj ' azonban c mostani körülmények között ezen segíteni nem lehet. A kiirtalak o cononookat, akik az otthonban lakókkal szemben hátrányoeabb helyzetben vannak ellátás tekintet énen, - bizonyos segélyben fogják rószcsiteni. A tanácsnok felvilágosításai után. a közgyűlés a polgármesteri javaslatot -elfogadta, farkas Ákos dr* tanácsnok ..• Kassán épülő fővárosi munkásüdülő költségtöbbletének, egy ni Ili c peronok" megazavasását kérte a közgyűléstől, A költségtöbblet azért állott elő, mert a kassai Bankó hegyen épülő munkás üdülő férőhelyeinek szám':. 180 helyett 400 lett. Á közgyűlés megszavazta a többletköltséget, majd egy személyi ügy letárgyalása utón a közgyűlés Laitz László tanáosnok előterjesztésére elfogadta e Magőol&ftv£robi esetora-3zitosttyuteXop iszapelgázositó borondezéselnök bervoit és a három óv alatt elvégzendő munkálatokra összesen 6,000.000 pengőt szavazott meg. A'z elgázositáo után kwveaebb iszap ős :győb r.ny.vg körül a Duna vizébe és u berendezés üzombeLelye zésé után a iőváros évente 1,200.000 pengő: haszonra tesz szert. A napirendre tűzött előterjesztések letárgyalása után az-interpelláciöKra került sor. £ Taszter Imre interpolláoiójában kifogásolta, hogy a fővárosi kórházakban a polgáráé a tor által nó;, a mult év áugus ztusában kiadott munkabére zabaly zatot nem hajtottak Végro#/ ' annak . : végrehajtását BürgottOí S^aií indítványúban a'beteg raun.kasok részére a sáppénzkiegáazitő segély ok 'issázszásalákro való kiegészítését sürgette. A polgármester nevében Pe.rk r c Á os dr» tanácsnok adfctt megnyugtató választ ős'közölte, ..ogy a bukásoknak járó béreket a közeljövőben fizetik. z'i'oly t eküv./ f)