Magyar Országos Tudósító, 1944. január/2
1944-01-28 [291]
»~*ZU BESZIVÁRGÓ VALUTÁZóK»••/!. folytat i ,/ j . A biróság lefolytatta a blaonyitó eljárást, majd Ruszkay Tem$s dr. királyi ügyész v^dbeazéde után a vádlottakat fejenként egyévi börtönre itélte, a lefoglalt 182 dollárt, 4o zlotyt és 54 pengét elkobozta és egyben kiutasította őket az ország területéről, Az itélet nem jogerős. /MOT/ $y. — LOPOTT RÉZBŐL AKART RÉZGÁLICOT CSINÁLTATNI, HÁROMÉVI • BEG7.HÁZRÁ ÍTÉLTÉK, 1 Müiler Ernő hajégépész ellen az ügyészség a hadviselés céljaira szol* gáló anyag jogellenes elvonásának büntette, Téth Kálmán magántisztviselő és Vágó Pál, a Váza kerámiai ».t, ügyvezető igazgatójával szemben pedig ugyanezen bűncselekményben való büncegódi bünrészesaég miatt emelt vádat az ügyészség és a büntetőtörvónyszák Kristóf-tanácsa tárgyalta az ügyet. A vad szerint Müiler az egyik nagy gyárból ismére tlenekkelPfcJ^ollopott 7oo kilogramm réshez jutott, ebbel 4oo kilogrammot a mis biróság 3-ltal már felelőssógreVont ismerőseinek adott át, aktk azután Tóth Kálmán közvetítésével továbbították a rezet Vágó Pálnak azzal, hogy rój2 fe álicot kéasitsen belőle. Erről azonban egyikük sem tett jelentést az anyaggazdálkodási hivatalnak, Müiler kihallgatásakor azzal védekezett, hogy nem vett részt aem a lopásban, sem a réz -továbbadásában, valakivel bizonyára összetévesztik, A tanuk azonban ellene váltottak, felismerték benne az ügy egyik szereplőjét, Tóth és Vágó jóhiszeműségüket hangoztatták és ezt adták elő, hogy nem tudtak a réz lopott, eredetéről. A biróság a tanuk kihallgatása és Ltntay Ervin ügyészségi alelnök vádbeszéde után Müllert a terhire rótt bűncselekményért háromévi fegyházra, Tóthot és Vágót pedig bűnpártolásért három-hárcmhónapi fogházbüntetésre itélte, Az itélet nem jogerŐ3, /MOT/ Sy. mm*<«mm *m+* EGY KILOGRAMM ICENYÉRERT KÉT PENGŐT KÉRT - KÉTHÓNAPI FOGHÁZAT KAPOTTj J Papp László dr. büntetőtörvényszéki egyesbiró előtt volt vádlott Blcoh^Imréné Teleki-téri fűszeres, aki ellen azért indult bűnvádi eljárás , mert a kenyér kilogrammjáért két pengőt kért. A .biróság Zaboretzky Ervin dr. ügyész vádbesaéde után kethónapi fogházat 3za*» bott ki a kenyérdrágito kereskeáire, akinek Ítélete azonban nem jogerős. /MOT/ Sy, . —* ZSEBTOLVAJOK A BÍRÓSÁG ELŐTT, ( A büntetőtörvényszék Lajos Ödön-tanácsa most tárgyalta Steiner Al* • \) bert Árpád álláanélküli szakács, Sauerbrunn Pál soffőr és Csörgő Klára kiszolgálólány bűnperét. Steinerrel szemben ötrendbali zsebtolvajlás, Sauerbrunn ellen az egyikben vrló részesség, mig a lány ellen orgazdas'g büntette miatt emelt -vadat az ügyészség. Steiner. előszeretettel kere 3te fel a Blaha Lujza-téri és a Teréz-templom mellett levő postahivatalokat és az ott várakozók zsebéből kiemelte a pénztárcát. Az egyik alkalommal 116e pangőt lopott el ilymódcn. Bűntársa volt Sauerbrunn akkor, amikor a Halló-büffóben egy ismeretlen férfi péuít'rc' j át emelte ki 24o pengő tartalominal, A lány Sauer~. brunntől a lopott pénzből kaoott ós emiatt került a vádlottak padjaira, Sauerbrunntrégebbi ügyei miatt kitiltottak Budapestről és az ügyészség tiltott viaszatérés, ne-mkü Ionban azért, mert Csörgő Klárától többször kapott pénzbeli segítséget,ét rendes állása nincsen, közveszélyes munkakerülés elmén ls vádaf emelt, Steiner osak kétrendbeli zsebtolvajlást ismert be, a többit tagadta, Úgyszintén tagadta bűnösségét Sauerbrunn ls. Csörgő Klára beismerte, hogy kapott egyisben mozira pénzt Sauerbrunntól, /Folyt,köv./ Sy.