Magyar Országos Tudósító, 1944. január/1
1944-01-12 [290]
A 'BUDAPESTI KIRÁLYI TÖRVÉNYSZÉK TELJES ÜLÉSE,. A budapesti királyi törvényszék szerdán délben tartotta meg az uj -1 év alkalmából teljes ülését. Bartha György dr*Mnak,a törvényszék elnökének elnöklete mellett, a Senki sem lenét kétségben afelől mondotta többek között ez elnök megnyitó beszédében »'hogy itt Európában és'földrészünk minden nemzete számára egyetlen óriási tót p orog kookán a döntés előestéjén s ha valaki hü fia'nemzetének ós szem előtt tartja az európai népeknek Sorskőzössógót* annak le kell vonnia a helyzet minden tanulságát. Vitéz katonáink, akiknek egy része a 2. hadsereg küzdelmeiben resztvett* maghozták a maguk áldozatát,'megtették kötelességüket, de megteszik ma is azok, akik szakadatlan harcban állnak az óriási orosz térség orvlöv éezbandálvál*> Ezek a harcok emlékeztetnek, hogy a veszély nem mult el, sőt fokozódik is minden magyarnak fel kell sorakoznia népe, országa, egész jövője, sőt pusztc léte védelmére* Hadsevogünk ütőereje, helytállása attól függ,hogy milyen a szelleme* ez a szellem pedig aszerint alakú, hogy milyon B vezetés, az ellátás ós milyen az otthon magatartása,! Katonáink szellemének fenntartásához a bíróságoknak is hozzá ka 11 járulnia. Ha ni, birák és a bíróságok minden tagja teljes megértéssel és odaadással dolgozunk, mindenkinek keresőt, panaszát higgadtan meghallgatjuk ós készek vagyunk érőnk végső megfeszítéséig 'mindenkinek az ügyét" becsületesen, lelkiismeretesen szolgálni: akkor ezzel hozzájárulunk annak a szellemnek a kialakul ás óhoz és fenntartásához, amely katonáinkat és a mögöttes országrésznek a munka arcvonala^ küzdő minden harcosát a végsőkig való kitartásra és erőfeszitősre serkenti és képess.g teszi, A vér arcvonala ós a munka arcvonala egymástól elválaszthatatlan ós szorosán összefügg * folytatta nagyhatású'beszédét az elnök, m Mindkettőnek ugyanaz a céljai a haza védelme 1 ,' á nemzet jövőjének ós szabadságának biztosítása* Minden harcoló katona 'számonkérheti tőlünk, hogy megtettük«*e a kötelességünket a végső oél szolgálatában és a munk a "arcvonalába sorozottak, közöttük mi is, csak akkor állhatunk nyugodtan a szómonkérők elé, ha ugy, mint ők, meghoztuk a legnagyobb áldozatot, amely minket munkakörünkbon terhel. Meggyőződésen, hogy a magyar bírósagok és ezek közt elsősorban a ml t örvényszékünk birói kara és minden egyéb alkalmazóttja, megértve az ^dők szavét, fokozott erővel, teljes odaadással végzi rendkixüil neHpz munk áj c *•„* 1 A nagy figyelemmel és tetszéssel fogadott beszéd végén a törvényszék elnöke az ügyforgalmi adatokról számolt be|~rámutatva arra. hogy ezek szerint a törvényszéknél az elsőfolyamodásu'perek és ügyek száma rendkívül emelkedett, de az ügymenet ennek ellenére lényeges torlódás nélkül, a kívánatos gyorsasággal és rendben fplyik* Ez az ollsníerésremélt ó eredmény biróltársai érdeme, amelyért a magyar igazságügy szolgálaté, nemesben hálás köszönetet mondott a birel karnak általában^ különösen pedig azoknak, akik már az egészségüket % Vepzélyeztető erŐmeg^eszitéssel, különlegesen kiemelkedő eredményeket értek el anélkül, hogy munkájuk a felsőbíróságok által elismert jóságából veszített volna, /MOT/ Ma* 4 <~~W-4k.