Magyar Országos Tudósító, 1944. január/1
1944-01-04 [290]
LOPOM SZER32ÁI4A.CÉLT SZERZETT, KÉTÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK, Zuber Imre szobaf estőeogéd ellen lopás bűntettére való felbujtáo miatt Indult bűnvádi eljárás ée Eszléhyi Gyula dr* büntetőtörvény széki egyesbiró elé kortilt. A vád szerint rávette Gál Pál Géza novü Ismerősét, hogy munkahelyén lopjon szerszánaoélia Gál *- a Vád szerint - tlz kilogramm anyagot el is lopott, amit azután átadott Z u bernek értékesítésre. Rövidesen kiderült a dolo Sm megindult a bűnvádi! eljárás. Ezúttal Zutert vonta felelős 3égr a bir^nÁg. A vádlott tagadta bűnösségét, jóllehet a nyomozás soré beismerő vallomást tett. Azzal védekezett a főtárgyaláson, hogy jóhiszeműen vette át az aoélt, nem tudta, hogy Gál'lopta, A bíróság lsfclytattá'a bizonyitó eljárást ós ennek során ismertette Oál nyomozati vallomását, amely terholo volt a vádlottra nézvo, á bíróság bizonyítottnak vette, hogi Zubf. r ismerte az értékse anya eredetét s bzért •» a vádtól eltérően « nem lopásra való felbuití'eban, hanem orgazdaság bűntettében mondta ki bűnösnek ós kétévi börtönbüntetésre Ítélte* Az indokolás szerint súlyosbító körűim'\ ként mérlegelte a bíróság, hogy háborúé időkben fontos közszüksá leti" öikket szerzett meg eladás céljából s ezzel vétó tt a közérd.-: : ellen. Az elítéltet az ügyész indítványára a bíró nyomban le te tartóztatta.. Az Ítélet nem .Jogerőé, /HOT/ Sy, £*• FRÖCGüOKÉRT ADTAK EL A LOPOTT 'CIPŐT, EBzlényi Gyula dr. büntetőtörvényezéki ogyeebiró ma tárgyalta Tóth László kárpitossegéd és Guti József napszámos bűnperét,T6th szeptember utolsó napjaiban a Teleki-téren találkozott Farkas P -1 nevtt ismerősével', aki felvetette a gondolatot, hogy ki lehetne fosztani a kelenföldi pályaudvar közelében lévő őrizetlen bódfct, A megbeszéléseket tett követtel behatoltak a bódóbay amely Jordc Vangeli bolgár kertész tulajdona ás onnan mintegy ozer pengő ár* tékü ruhafélét és élelmiszert loptak el, amiket azután a Telek!téren értékesítettek és a pénzen osztozkodtak. Néhány nappal később Tóth Guti Józseffel találkozott és nőst már vele együtt nyitotta fel a bódét 6c a még ottmaradt értékeket,szintén ruhaféléket és élelmiszereket,magukkal vitték, A zsákmányban volt egy-* pár*'jó fer f, icipé < is, amit egy fröocnórt eladtak Pesnyánszky Józsefnek, aki tovább adta Hosznyák Rafaol cipószsegedrok, aki köt fröceaöt vizetett érte,' A detektívek nyomoztak a betörők után, sikerült is elfogni Tóthot és Gutit,az ügy többi szereplőit azo-..ban nem találták és igy egyelőre etfak az eljárás folyik ellenük, /Ilyen elő-aények Ubbán került tárgyalásra Tóth óe Guti bünpere, a 'bíróság Tóthót egyévi börtönre Ítélte, mlg Guti Józseffel szemj ben kéthonapl fogházat szabott ki. AZ Ítélet jogerŐ3.- /feOT/ Sy. -•^LEVÁGTA ES ELLOPTA k VASÚTI KOCSI BŐRÜLÉSEIT, G e*gely János a mult év végén a délipályaudvaron állomásozó vasat! kooeik bdrüléeeiről három alkalommal levágta a bőrt és ajt érték i "lette. Gamberezky Guldó dr,-*bünte tő törvényszéki tanácselnök, og; biró ma tárgyalta ügyét és Sohüszler Rezső dr, ügyészségi alélná' Jádbeazéde után, a beismerésbon lévő vádlottat egyévi börtönbilnt téss* itolts. Az ítélet jogerős, /ííOT/So. i ) . i mm