Magyar Országos Tudósító, 1943. október/2

1943-10-20 [289]

/A pénzügyi bizottság üléso. Folytatás 1./ A továbbiakban Szentmiklósi Jézsof ér, főjegyző hang­súlyozta, hogy a lakáaigónybevételekkel kapcsolatos jogerős polgármes. teri határozatokat szükség esetén hatósági kényszer utján is végro­r hajtják. Végül kijelentette, e polgármester igyekszik az' adott kere­tek között a házasulandókat és' a fiatal házasokat lakáshoz juttatni} az elmúlt félévben 368 fiatal pár kapott lakást. A tanácsnokok felvilágosításai után a pénzügyi bi-' zobtság részleteiben is elfogadta az ügyosztályok költségvetéséit, majd elfogadták a nagyüzemek, a kisüzemek, a gyógyfürdők, a temetke­zési intézet stb. költségvetéseit Farkas Ákos tanácsnok felvilágo­sításai után. A Rszkit költségvotésériek tárgyalásánál elmondott fel­szólalásokra válaszolva, "Szébony. József dr. közlekedési tanácsnok is­mertette a földalatti gyorsvasút előkészitósót, amelyet a polgármes­ter a legkiválóbb szakértőkre tizottb . A továbbiakbon a bizottság el­fogadta a Bszkrt, a Községi Takarók, ú Kisipari Hitelintézet, a Ser­téshizlaló, az Alapok, stb* költségvetéseit is. Ezután a főváros 1944. évi költségvetésének, egyezte­tésére ós a mérleg megállapítására került sor. Beliczay Imre dr» pénz­ügyi tanácsnok bejelentette, hogy a közkórházi ápolási dijak módo­sítása miatt az ezekből várható bevétel az előirányzottal szemben csökkent. Ennek megfelelően a polgármester a X. közegészségügyi fe­jezet bevételi előirányzatának és ugyanakkor a költs égvetus egyönsú­lya érdokóbeu a kiadási előirányzatnak ic a módosítását javasolja. A javasolt módosítás szerint a X. fejezeifen a bevételek ée a kLadá­sok 170.000 pengővel csökkennek. Közölte a tanácsnok, hogj a módosítás keresztül vezetése után a főváros községi háztartásának költségvetési mérlege a következő; rendes kiadá? 313,835.920 penge, • rendid.vüli'kiadás 25,736.080 pengő, a kiadás tehát összesen: 339,C72.000 pencő. A főváros rendes bevétele 338,358.000 pen*?c, rendkívüli bevétele 1^214.000 pengő, a bevési tehát összesen 339,572.000 pengői Az adatokat összevetv<"t'kitű­nik, hogy Budapebt székesfőváros 1944. évi költségvetése egy önsúly­ban van. Beliczay Imre dr. tanácsnok végül jolentette, hogy kormányrendelet jelent meg n ^illamosmüvek biztonsági okokból megkí­vánt együttműködéséhez szükséges berendezések ás a vezetékek létesí­tésére szolgáló járulék megállapítására.' Ennek a rendeletnek értel­mében az Elektromos Müvekre 1944-re ujabb 2.3 millió pengő teher"' hárul, ami k^hat az üzemnek a községi háztartáshoz való hozza.faru3.a­.^sára is* > tA * pénzügyi Mzottzág-a bejelentést és a főváros 194-.­ovi aoltsógvetóaót ezután elfogadta. f . . Ilomonney TÍVÍ d-.r dr« fő-nolgármest^r megköszönte a bll )u tagjainak érdeklődését és elhangzott felszólalásaikat, majd Yj berekesztette az -.ülést, /MCT/7r. \

Next

/
Thumbnails
Contents