Magyar Országos Tudósító, 1943. október/2
1943-10-25 [289]
. FŐVÁROSI PA VILLON EAZJStkWH A BtfN TETŐTÖK VÍJN^SZÉK ELŐTT* A ftirályi Ügyészség lopás büntette, illetve vétsége miatt tádect eaelt Gergely Mihály kertész, 0-ergcly Mihályné háztartásbeli asszony* Kovács Gyula cukrász és Hegedűs Istvánné háatiijításboli asszony olIenV Gergely és Ko^áci* a Fővárosi Favillon szolgálatában álltak és onnan apránként 600 cukortartót, 4o gyufatartót, 300 üveg sört, illetve pezsgőt, valamint több ülőpárnát •! tulajdonítottak-' s őzzel a FőváA | rosl Pasillonnak összesen mintegy 27ooó pengő kárt okozták* Gergelyné és HogédUené a vádirat szerint mindenben segítségére Voltak a két férfinak, akik ezenkívül PüspöVki Sándor kerékpárUzcmóben it lo* pácokat követtok el. Minthogy Kovács Gyula szökésben van, a büntető* törvényszék Rád Illés-tanácsa hétfőn eeak a másik három vádléttat • vonta felelősségre. Gergely Mihály a bíróság olött beismerő vallomást tott, a női vádlottak tagadtak. A törvényszék a lofolytátott Jjizonyltó eljárás adatai alapján, dr • Tóth Pál királyi ügyész vádbeszéde után, bűnösnek mondta ki a vádlottakat a terhükre rótt Wnesolpkaónybon éo ezért Gergely; Mihályt egy és félévi börtönrej Gew goiyi Mihálynót hathónapi fogházra, hogedüe Istvánnót podig 2oo pengő pénzbüntetésre-Ítélte. A bir^ság a etökóaben l<*vő Kovács Gyula* vádlott ellen nyomozólevél kibocsátását rendolta el, Az Ítélet nem jogsyes* /MOT/ Ky. * »-.«-•»*—•-<«» BORY0SüLí.'AK LGY F'5MYKEPEZ6GEP ÉS SZX PKííGő KÖ.i#L'. Bohr. Aladár bérautéfuvarozó 60 Laldner György míifzerész ellen velututör«énybe ütköző visszaélés miatt oaelt vádat az irigy éczcég, A bűnpert.nőst tárgyalta Vályi.Nagy István dr, elnöki ^s óml az uznorabipá* ság , A vád szerint • 3öhm átvett W-ldac^tol egy f yny képe zóg .••»>•.• t éo loo pengőt azzal, ho g kijuttatja Romániába, ÍV a ügy előzményéhez tartozik, hogy or*. detileg Haldner sikkasztáaurt jelentette fel Böhn Aladárt és azt panaszolta olk.no, hogy átadta neki a ftnykapezőgét-et és a pénzt, azonban BÖhm az .rtékeket olsl áa.e,11 )-.ta, ..z eljárás során az autéfuvarozó azzal védekezett, hogy a aa'.pot ós a pénzt Romániába kell .tt arivinnie , így indult meg a valuta törvén} be ütköző enoleku.ény miatt az eljárás mindkettőjük ellen. A mostani tárgy? 1 ás on csak Bönm jelent meg, '.Valder munkaszolgálatos éo igy őt net. is hallgathatták ki. A vádra n ézve BÖhm azt cdts elő védekezésül, hogy a sikkasztási ügyben tett valló..'ás a nom fedi a valóságot} nem az volt a megbízatása, hogy a f *xyképezőgépet és a pt*nzt v.'gye ki Romániába, Szerinte ocak az rt vallóvt Így, hogy f lrevcz. eso Y.'aldner édesapjáo, aki nem aka rta/a fényképe zőg épet, a fia eladja, A biróaág ozt a védekezóst /hogy/ no'" fogadta el, a faLixrült adatok alapján Klőitsch Inre dr, ügyéoaségl *lelnök vádbeszódc után Böhm Aladárt a terhére rótt bűncselekmény ért három.henapi try, bak r« Ítélte, Az Ítélet nem jogerőé. /kOl/Sy. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR , . , K. sz»(tció ARDR GIT.SERT FOG. T lA::-áS iENZENTElVS , A büntetőtör" '.nyaz k Osajtay Ferenc dr. elnöklése mellett ma tárgyaltai Wiopner Antal EÖtvör utcai vendéglős bünper.-t. Aa ügyészség^ ardr%ito" visszaéléssel vádolta mog azért, m .rt körülbelül 15o kiló lisztet vásárolt kocsisoktól, akik lopták A lisztet, e 1. ilónk.'nt 1'pengő «o fillért fizó tett nekik, A a igy vásárolt köz-zűloe égle ti oikket aáut«n Üzan'-ben lemszn-Ita fel, A vádlott vond.g les a ?M\ védekezett, ho;y baromfiéiot'ftm vásárolta a lisztet. A >iróeág : . ifif KleAtrch Itiro dr. ügy Vszségi alelnök vádbi-széde ut~u alppncr An- ; talt i5oo ipengö ponzbüntei6sre ' n 5oo pcn~ő vagyoni el g tétel t.e n* ( 1 fizetésorai ií^lte. Aa it let jogerős . — Szüos Gűndo. dr, ogy ... e biró füvarárVitáeért nem jogerősen tizhonapi fogházra it. lt« Hia Ferenc fuvarost. /NO T/S y. - f 1 * •