Magyar Országos Tudósító, 1943. június/1
1943-06-11 [282]
KULFÖLM KÖVETELÉS BE NEM JELESTÉSÉERT EZER PENG8 PÉNZBÜNTETÉS. Nagy Jenő hédmozővás árholyi magánzó ollen az ügyészség külföldi k övo»telée gondatlan be nem jelentéso miatt emelt vadat ós a büntetőtörvénye zek Lukács Tibor tanácsa vonta öt felelősségre. A vád szerint New York váro»4A<H. kogydljat kapott, ezenkívül ogy amerikai mjsszióo társulat megbízottjaként bibliaserjesztéssel is foglalkozott ós ebből jövedelme volt, azonban sem a kegy díjképpen kapott aellárössBÍ egeket, sem a missziós társulattól járó jövedelmét not jelentette bo a Nemzeti Banknak. Nagy Jenő védekezésében elmondta, hogy Newíprkhan mérnökként dolgozott, autóbaleset érte ée ezért kapott legydljat a várostól. Ezt a járandóságét azonban nővérére ruházta, nem tudta, hogy be kellett volna jelentenie a Nomzeti Banknak, Szerinte más külföldi eredetű jövedelme nem volt óe ninos is, A bíróság kihallgatta a tanukat ÓB a perbeszédek után Nagy Jenőt a gondatlan cselekmény ért ezer pengő pénzbüntetésre itélto. Az Ítélet Jogerős, /MOT/sy, —HALÁLOS BALESETÉRT HATHÓNAPI FOGHÁZ, Ruaz Nándor kocsist az ügyészség gondatlansággal elkövetett emberölés vétségével vádolta meg' , és Lajos Ödön dr, elnőklésóvel került az ügy tárgyalásra. Néhány héttel ezelőtt halálos szerencsétlenség történt a Váci uton. Egy teherkocsi, . ..melynek lovalt * Rusz Nándor kocsis hajtotta, az esti órákban"megfelelő kivilágítás nélkül haladt, még pedig szabályellenesen nem a j obb r hanem a Baloldalon, Szénbe jött Fazekas rendőrtörssőrmester motorkerékpárján. Nem vette észre a lovaskocsit, amolynek rúdja valósággal felnyársalta ugy, hogy sérüléseibe még a helyszínen belehal*. Ezek után indult meg a bűnvádi eljárás a kocsis ellen, akit Lajos Ödön törvény ez éki tanácselnök tanácsa ma vont felelősségre, A főtárgyaláson azzal védekezett,, hogy megfelelően ki volt világítva a kocsi ós a halálos balesetet nem ő idézte elő, A lovak megijedtek a motorkerékpártól, azért mentek át a Jobboldalról a baloldalra ós Így következett be a szerencsétlenség, A bíróság aporbeszédek után Rusz Nándort bűnösnek mondta a vádezerinti cselekményben és ezért hathónapi foghásbttntetóero Ítélte, Az Ítélet nem Jogerős . — SZOMBATON STATÁRIÁLXS TÁRGYALÁS I A budapesti büntetőtörvény szék mint rögtönitélő bíróság dr, Krayasll Miklós tanácselnök elnöklete mellett szombaton délelőtt tlz órakor összeül, hogy felelősségre von^a Csapó András harminc egyéves szobafestő és raázolóeegedet, aki ellen lopás büntette miatt emelt vadat a királyi ügyészség, A vád szerint Csapó, aki lopásért és más huncselekmény okért mér büntetve volt, Budapesten ez év május 27-én este 11 óra tájban, teh-t az elsötétítés ideje alatt a Vilmos caészá»ut S számat ház előtt észrevett egy Mátra gyártmány* segédmotoros kerékpárt, Csppó az őrizetlen kerékpárra ült és azzal elszáguldott, A kerékpár tulajdonosa, Izsák Ferenc vegyész főljelentést tett a rendőrségen a körülbelül 3ooo pengő értékű kerékpár eltűnése miatt és Csapó igy került a rendőrségre, A rögtönitélő bíróság az osküdtszékl teremben tartja meg a főtárgyaiást, amelyen a vádhatóságot Szabó Zoltán dr, királyi Ügyész képviseli, /MOT/ Ma,