Magyar Országos Tudósító, 1943. április/1
1943-04-10 [280]
~ - — - ' -—V — — -~ -- w — — c -/ — — / •— — — A TIZEVI FEGYHÁZRA ÍTÉLT OMELKA FEREFC NYILAS ALVEZÉR RÁGALMAZÁS I B%PERE. Fegyveres fegyőrök a szegedi Csillagbörtönből állították a budapesti kir. Ítélőtábla elé a darócruhába öltözött Omelka Fereno volt magánhivatalnokot, akit súlyos természetű államellenes bűncselekmények miatt Jogerősen ti?évi fegyházra Hkéltek el. Ezt a büntetését tölti most a szegedi börtönben. Ma is vádlott, de az ellene emelt ujabb vád enyhébb jelentőségű, most rágalmaz s vétsége miatt vonják felelősségre a következő tény áll s alapján. MatolcBy kutyás országgyűlési képviselő 1941 november 19-ón egy interpellációt mondott el, amelyben Jurka Fláviusz mármarosi főispánt támadta. Az interpelláció elhangzása után Omolka Ferenc, ^aki abfean az időben a nyilaskeresztes part Andrássy-uti székházának parancsnoka volt, megbeez leot folytatott Sütő Gyula nyilasp^rti országgyűlési képviselővel s ennek során azt tenécsolta, hogy at interpelláció, szövegét röpirat utj án kellene kiadni és terjeszteni, E megbeszélés ut n Omelka megfogalmazta a röpiratot, amely "Testver!" feliratot V is elte -)s zárszava: "Kitartás! Éljen Szálasil" volt. Ez a fogalmazvány ncmosak az interpelláció szövegét tartalmazta, hanem azon tulmenőlog olyan kifejezésekot is magába foglalt, amelyek miatt Jurka Fláviusz főispán sajtó utj.n elkövetett rágalmazás vétsége miatt följelentést tett. Az Omelka Foreno fogalmazványát egy .bként oütő Gyula képvisolö látta el a sálát aláírásával D ezt követélog a nyilackoresztoo párt .andrássy-uti székházéban körülbelül 600 példányban sokczorositották ós Omelka postán küldte el e példányokat egyes cinekre, A rögiraton azért szeropelt Sütő Gyula neve aláíróként, hogy ezzel Sütő mentelmi jogéból folyó védelmi lehetőséget Cmolka a maga javára kihasználhassa, Ismeretes, hogy Sütő egyéb büntetőügyeiben jónak lát .a külföldre menekülni, ugy hogy amikor a főispán föl jelen téserc az clj-.tr -s -megindult, csupán Omelka Ferencet lehetett mint szerzőt felelősségre vonni. A büntetőtörvényszéken megtartott főtárgyalás sor/n elrendelték a valóság bizonyítás t 0 röpiratban foglalt tény állítások igazolására. Számos tanút hallgattak ki és sok okiratot szereztek be. A bizonyítási eljáróé befejezése utan a törvényszék bűnösnek mondotta ki Omelka Ferencet sajtó utján elkör ctett rágalmazás vétségében s ezért háromhónapi fogházra Ítélte el. Az Ítélet Indokolása szerint a tanuk között ogy sem akadt, aki a panaszolt tényállításokat Igazolta volna, ellenkezőleg minden tanú egyenesen megcáfolta az inkriminált kijelentésekot. Igy a bizonyítás meghiúsult, az ellenbizonyítás pedig teljes sikerre vezetett. A törvényszék Ítélete ellen Omelka Ferenc ós a védője fellebbezést jelentettek be és ennek alapján tűzte ki a tábla vitéz dr. Ottrubay Dezcő elnökié s.v.,1 ebben az ügy bon a fellebbviteli főtárgyai tst, Az iratok ismertetésé és a perbeszédek elhangzéca után a tábla is meg állapította, hogy a valóság bizonyítása egyáltalán sikertelen ebben az ügyben s enn'líogva a törvényszék Ítéletét ht lybenmagyta. A tábla Ítéletét a sértett fSispén képviseletében dr. Huszovszky Lajos tudomásul vette, a vádlott és a védője azonban semmisségi panaszt jelentettek be S igy az ügy végső döntésre a kúria elé ke rül • /Mű T/ G.