Magyar Országos Tudósító, 1943. április/1
1943-04-10 [280]
A ftlR. MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT növénytani szakósztá* lyának ülésén a szakosztály uj elnökévé Szabó Zoltán egyetemi tanárt választották meg, ugyanokkor a lelépő eddigi elnököt, Moosz Gusztávot, a szakosztály tiszteletbeli elnökévé választották meg. Ezek után Igmándy József Demeter Károly erdélyi mohakutatéról emlékezett meg, Zólyomi Bálint, a dolomitlakó sziklagyepekről értekezett, Hazslinszky Bertalan a bors szövettanáról, Hortobágyi Tibor a hazai moszatokról tartott előadást, végül Vajda Ernő egy uj kökörcsinfojt mutatott be, /MOT/J. A KORMÁNYZóKSLYETTES EMLÉKEZETE k BESZKÁRT LEVENTÉK KÖZGYŰLÉSÉN. k Beszkárt Levente Egyesület közgyűlésén Farkas Elek igazgató meg-.^ emlékezett a hősi halált halt Kormányzóhelyettesről, akit követendő példaként állított az ifjúság elé. Az egyesület munkásságát Kováts Sándor főtitkár ismertette és bejelentette, hogy ar, egyesület gyorslevonte szakosztályt állit fel. Megemlékezett a sztálingrádi hősökről, majd köszönetet mondott a Beszkárt igazgatóságának és kerületi katonai parancsnokságnak támogatásukért, amellyel lehetővé tették, hogy az egyesület fontos nemzetvédelmi feladatait sikeresen teljesíthesse, /M0T/X. FŐVÁROS -—BEVÁLTHATÓ "B" 2,0. SZAMU HUSJEGY 33 • A főváros közélelmezési ügyosztálya közli, ho 0 y Budapesten és a közellátási szempontból Budapesthez tartozó 24 város ^.s község területén kiadott husjegyek április 8tól érvényes saulvényei közül a mar érvényesített "B" 7, 6, és 9 számú szolvényeken kívüli, április 12-től a tiB't XQÍ ., szelvényre marha borjú, vag; lóhúst, vagy bármely húsféleségből készült kolbászárut lehet kiszolgálni, /MüT/VT» El JEGYZÉS. Néhai Kercivoy István h. államtitkár és felesége Lingaue-r Mária leányát Csöpit eljegyezte néhai asztalos Géze r é s z vény társasági igazgató és felesége Schillhan Margit fia László/MOT/ Pro domo:-" fenti hír szives közlését kéri a t. Főszerkesztő Uraktól kollegiális tisztelettől Lékay Lingauer -"-Ibi^ni, e ."asvármegye főszerke eztője ./MOT/J. -—A FÖLDKÖZI TENGER GAZDASÁGFÖLDRAJZI PROBLÉMÁI ciraméi a Mediterrán Társaság előadássorozatában április 14-én, szerdán délután 6 ó r al kezdettel a K. r kedclmi 03'Iparkamarában dr. Cholnoky Jonő ogy temi tanár tart olojakist ,/MOT/J, TT — mm A FELVIDÉKI TUDOMÁNYOS TÁRSSÁG-április 13-án, kedden délután 0 órako* ülést rendez /^ákóozi-ut 36 .III. cm, 2./, amelyen S>,iklay László tart előadást "Vajansky és a magyar-szlovák viszony" cimmol.. fMOT/j