Magyar Országos Tudósító, 1942. szeptember/2

1942-09-28 [279]

TÜZOLTÓTESTÜEFTEX SZÖVETSÉGIEK KÖZGYÜLE8E. A Budapesti Tűzoltó Testü­letek Szösr etsége Szendy Károly.'szövetségi elnök akadályoztatása miatt Brlaky György fővárosi tüzoltő-fopera.icsnokhelyettes, ügyvezető alelnök vezetésévei tartotta közgyűlését* Erlaky Qyörgy megnyitó beszédében meg­indult bangón emlékezett meg vitéz nagybányai Horthy István Kormányzó­helyettes hesi haláláról s emlékének a közgyűlés 1 porcos néma szünet­tel áldozott. Ezután nemes Bercsey Tibor a titkári, Bassó Elok a pénz­tári; Techlár Ernő pedig a számvizsgálói jelentést terjesztette be, majd ugyancsak Techlár Ernő önkéntes tűzoltó főfelügyelő terjesztett be indit­venyt, hogy a Szövetség tűzzön ki. egy 200 pengős olső dijjal és két 50-50 pengős második'dijjal jutalmazandó pályázatot olyan tüzoltófilm szövegé­nek megírására, amely alkalmas az önkéntes tűzoltás eszméjének népszerű­sítésére, valamint a hivatásos és önkéntes tűzoltóságok együttműködése szükségességének bizonyítására, László István és dr. vitéz Szalay Lajos hozzászólása után azzal a kiegészítéssel fogadta el a közgyűlés a javas­latot, ^hogy a pályadijakat az Országos Tűzoltó Szövetséggel és a Váraegyel Tüzoltószövetségekkel együtt jelentősen felemeli* Résztvett a közgyűlésen vitéz Kiss Lajos dr, országos tüzrendészeti felügyelő is, aki ismertette háromhetes németországi tanulmányútjának tapasztalatait és összefogásra hiv&t, fel a tüzrendészoti hatóságokat és tűzoltóságokat az esetleges el­lenséges légi támadásokkal s zembenc/MGT/Xh —KERESZTES FIS CHER FEBENCNÉ BESZÁMOLT FINNORSZÁGI ÚTJÁRÓL h. SAJTÓNAK. Az Egyesült Női Tábor vezetősége hétfőn délelőtt sajtófogadást rendezett, amelyen vitéz Keresztes Fischer Eérenené a Hói. Tábor elnöke beszámolt finnországi útjáról* Mint ismeretes a belügyminiszter felesége az Egyesült Női Tábor és a női honvédelmi munkaszolgálat vezetőinek kíséretében több­napos fInnországi utat tett, A sajtófogadáson megjelentek a Női Tábor ve­zetői - ott voltak V/altér Emil követségi tanácsos, a külügy minis ztérium sajtóosztályának helyettes vezetője. Zilahi Sebess Jenő miniszteri tit­kár, a külügyminisztérium kulturális osztályának vezetője és mogjolont a fogadáson Haikkilo finn követségi titkár Is. Keresztes í'ié'cher Ferenené lelkes szavakkal isnertotte finnországi élgtányeit* Rámutatott arra, hogy a finn-magyar barátság és fajrokonság eszméje e?.evenen ói a finn nép lelkében* Mindenütt amerre megfordulcak magyar lobogókkal, a magyar Himnusz és a magyar nóták hang­jaival várták éket. Helsinkiben fogadásokat es ünnepségeket rendeztek tiszteletükre i Wilpuriba utaztak; melyet a szovjet bombázás csaknem tol­jes egészében i öld lg rombolt Í A finn nép azonban röviddel a harcok után •életet teremtett a városban/ a finn Tották mindenütt helyükön vannak. Egymásutáa építik fel a házakat- u ....tadiont Ós közintézményeket. A lotta­szervezet tagjai a fronton is példáson teljesítik kötelességüket, oda va­rázsolják az otthon melegét, kis barátokat készítenek; melyeket ízlésesen Rendeznek és azok kantinjaiban a katona mV-den szükségletét beszerelheti* A mogfigyeiőtoronyban lótták tej.j siténok szolgálatot^ ők továbbítják a jelent és okot, Rámutatott er-zután erve az olaöknő,- hogy Finnországben nagy a gyermekkultusz, minden nő tagjo r. lotta-s^orvozetnek. Ugy a hfitatalos látogatások alkalmával-, mint a magánosokkal való érintkezésnél is a leg­nagyobb örömmel topaszbalta a nagy ars ág iránt érzett testvéri ás faji rokonszenvét és szeretetet. Útjuk eredménnyel végződött és a-ihnn sajtó hatalmas cikkekben számé. be látogat.iisukró) ós ezeket a cikkeket is mind a fajrokonság jegyéé. írták-, Nemosak a hátországban.,de - fronton is ma-­gyar zászlók lengtek és iger, sok helyér magyar ázavakkal üdvözölték őket. L lvnvi4 Keresztes Fis eh. r' 7 „• i o > .c-né végül részletesen beszámolt a lotta-szorvezet mogolakuisé. ,'ó^ munkájáról ós útjuk további állomásain ,szerzőt:- élményekben gazdáé tcnaSztalat'.'Íróé , -''xOT/lTa,

Next

/
Thumbnails
Contents