Magyar Országos Tudósító, 1942. szeptember/1
1942-09-10 [278]
Kézirat . Harmadik kiadás. Budapest, 1942,szoptombor 10, ~*J XXIV.évfolyam, 241. szám. Főváros, / A polgármester jjolontóso. Folyt, 1,/ Szendy Károly polgármester a zsirollátás megjavításával kapcsolatban javasolta a kormánynak, hogy a hosszabb idő óta szünetelő szedettsortésprodukció újbóli megindítása érdekébon minden, legalább 120 kg, súlyra hizlalt és a közellátás céljaira felajánlott sortésért, - ha annak kihizlalására takarmány kiutalás non történt, - prémium fizettessék. Ami'a borjuhu3 ellátást illeti, - agz aránytalanságok kiküszöbölése érdekében, - a polgármester a kormánynak n£z árak ujabb, megfelelő megállapítását, továbbá a vidéki borjuvágr. sok kon tingon tálas át javaaolta. Kérto a polgármester a közeégi LóhusHjaom fogyadztói árainak ujabb megállapítását is, tekintettel a/Zjcra, hogy a jelenlegi árak mellett a Lóhusüzem mostani kisebb tormolését Is csak az autonómia rendkívüli áldozatkészségével tudja fenntartani. A lóhusten \ol03 fokosa* sa csak"az árak ujabb megállapítása után romélhető, A múltévi tapasztalatok alapján kérje a polgármester- a kormánytól, hogy a kenyér és lisztollatás céljaid szükséges tartalékkészletek tárolása alk 1mával* a Hombár őrölotlen gabona alakjában bocsássa a. tartalékkészleteket még az óaz folyamáén a Főváros rendélkozéréro, A téli burgonya éa LagyrjacziP-:sérlo t fodéeéscro a kormánytól megfelelő intézkedéseket kért a pclgárr.ioator, aki a hűs, vaj ós'sajt jelenlegi forgalmaira.''; való tekintettel ezokre a cikkekre a jegyrendszer kitérjosztését, több más cikkre pedig a közellátási szelvényekre való adagolás elrendelését javasolta. A polgármostor javaslataiban rámutatott arra, hogy egyes olyan cikkeknél, amolyok forgalma egyáltalában nom, vagy csak idő-szakonként szabályozható, a budapesti piac ellátása árfelszabadítással volna biztosítható, Megemlíti a polgármester, hogy a kötött gazdálkodással kapcsolatos rendeletekbe ütköző bün csel élmények túlnyomórészt kihágásoknak nánősülnok, aminek á tapasztalat szerint kellő elriasztó hatása nincsen, - a büntető rondclkezésok« nok a mostani helyzot komolyságához mért megszigorítását, illetve ormok megtörténtéig szigorúbb birói gyakorlat azonnali hővezetését javasolja, A főváros multhavi közellátásról beszámolva a polgármester nagyjolontősógünek tartja a köznyugalom és szociális szempontból is a konyérfojadag viszszaállitását és a kenyér árának leszállítását, amit a főváros egyébként többször kórt a kormánytól., A' jelentés szerint a sortések vágása s a bor juvágás is csökkent, a£zónban a juh, bárány, do főként a szarvasmarha vágás csaknem háromszorosa az előző évinek, A konyhakerti tormolvények augusztusban igon nagy tömegekbon kerültek piacra, az árufelhozatal jelentékenyen meghaladta az olőaő évek fölhoz a tálát, ugy hogy ebben a tokin tétben az ellátottság bőségosnok mondható. Különösen nagy volt'a felhozatal a zöldség és főzelékfélékből, a burgonyából és'.a paradicsomból, tökből és dinnyéből, szőlőből és egyéb gyümölcsfélékből; visszaesett a felhozattál a baromfitól, tojásból és tejtermékekből, Különösön a tojfolhozatal maradt lényogoson alatta a múltévjjiek, ennek ellenőre a csecsemők és kisgyor: ickok részérc a ikerül t a toja^yiagot biztosítani; csupán az egyéb ka togoriák te ja dagját kollott egyes napokon . csökkenteri. Megnyugtatásul közli a polgármester, az egy* a toj fi okokban lábrakapott ajándékozások moggátlása céljabői a székesfővárosi tejollonőrők ebből a szempontból is ellenőrzik a tojesarenki fiőküzleteket, s ezenkívül'a•tojvállalatok saját közegeik utján le figyeÍmetik fióküzleteik működését. Beszámol a polgármester a főváros szociális tesekonységéről' óe megemlíti, hogy a kislakások ogy részo a jövő hónapbon már beköltözhető, o közli, hogy a feVere.'.i üdülőtelepeken eddig közei 6,000 g^ormok nyaralt. A fővárosi hadSavoAultak hozza' tartozóit gondozó hivatalban ^augusztusban több mint négyszázan kértek tanácsot, anyagi támogatást podAg 2 .058 szomóly. Naponta átlag 16,000 felnőtti; és gyermek kap ebédsogélyt a fővárostól, á havonta szótosztott élelmiszoruta1ványok száma pedig mogközolitl az egymilliót. /? Folyt, köv;/