Magyar Országos Tudósító, 1942. augusztus/2

1942-08-21 [277]

/A Szent István napi körmenet, Wlyíatás 1,/ Amikor a Kormányzó Ur elfoglalta hegyét a Várkápolnában, Kállay'Kilalós miniszterelnök vezetésével as előkeld segok ia bovonultak a Várkápolnába, majd Scrédi Juoztinián biboros' heroegprimás mondott rövid imát, A szertartás után a Szent Jobb őre, Haavas :bidro dr. órdoki helynök a Szont Jobbot olholyosto a körülhordoz- ereklye tartóban éa a Hol vagy l3tván király,,, rógi egyházi ónok hnyjai mellett elin­dult a körmenet. Lovasrendőr diszszakasz nyitotta meg a Özönt Jobb ünnepi kör­menő tét, majd a cserkészek, lovonték, tűzharcosok,, nemzetvédelmi korosz* tosok, haditongorőszek óa hadirokkantak küldőttaőg kövotkozott. Ez­után a körmeneti koreaztvivŐk montok Kátay Béla dr, plébános vezotésé­vcl, azután az apácák, majd a honvódzonckar kövotkezott, A díszszázad olső szakasza után a szerzete a éa világi papság lépdelt, ozok után az udvari és várplébánia záazlői haladtak, majd az ero:iyovivők vállukon a dicsősógoa Szent Jobbot magába záré diazea ereklyetár tóval, A Szont Jobb mellett jobbról a budapesti királyi magyar Pázmány Pétor Tudo­mányegyetem tanácsa, balról pedig Szcndy Károly polgármester vezetésévol a székesfőváros Öttagú küldöttsége haladt, A Azcnt Jobbot"Hanvaa Endró dr,, a Szent Jobb őre követte, ezután az apátok, prépostok, prelátusok, püspökök éa érsokok haladtak teljes papi díszben, Angolo Rótta pápai nunoius után Soródi Juaztinián biboroa hercogprimáa nono tolt kiaéreté­vel, nagyobb térköz következett ezután éa alabárdoa éa lovaatoatőraég sorfal- között haladt a Kormányzó Ur Öfőmőltőaága kiJérctévcl, A Kor­mányzó Ur után mont Józaof királyi herceg, őt kövott) Kállay Miklós miniaztorolnök, jobbján báró Parányi Zsigmond, a felaőház alelnöke, balján pedig krudy Foronc, a képviselőház alolnöko, Jzután jöttek a miniszterek, kettesévelj Bartha Károly honvédek '. miniaztor és Roményif Schnellcr Lajos pénzügyminiszter, Radöcsay László igaz ságugyminisz tor és Lukács Béla tárcanólkuii minioztor, Szinyei-Meroo Jenő kultuszmi­niszter és /eital István ne ".izet védelmi ős propaganda minisztor. 8kct követte vitéz Szombathelyi Forcno, a vezérkar főnöke, vitéz Littay Andrá3 vozérozredoa, vitéz Bajnóczy Józaof vozórozz* des, Káday látván altábornagy, Ruazklczay Rüdigor Imre altábornagy és Ráko3i Béla altábor­nagy, Utánuk lépdelt Töroky István a Kúria'elnöke, Rakovszky I ván a közigazgatási bíróság elnöke. Varga Imre, a legfőbb állami számvovő­azék clnöko, Uray István, a kabiné ti rodi . iínöke,. Ökct követték a tá­bornoki kar tagjai, a főispánok, az államtitkárok, a folsőbiróságok el­nökei, az országgyűlés két házánál: tagjai, nópoa tiaztiküldöttaőg, mi­nisztériumok küldöttségei, a törvényhatóságok küldöttségei. A díszszá­zad második föle kövotkezott ezután, majd a Gyöngyöabokrúta hosszú sora, ennok ólén a Bukovinából hazatelepített székolyok, akik most vettek először részt a Szent Jobb körmeneten, A menetet lovasrondőr­dlszszakusz zárta be, A Szent Jobb körmonotet a Szentháromság-téren felállított dísztribünről végignézték a diplomáciai tostiilot tagjai ia, A Koronázó templom minden harangja zúgott, amikor a körnonet a templomhoz érkezett, A Szent Jobbot az oltár elé vitték, a a ^őrue­notben résztvevő előkelőségek elfoglalták a tonplomboa holyeikot, A szentélyben baloldalon a főhelyen a Kormányzó Dr Öfő. v éltósága ült éa itt foglalt holyet József kir, herceg is, Ugyancsak a azentélybon ültök a miniaztorolnök éa a jelenlevő miniszterek, továbbá Lomonnay Tivadar főpolgármester, Éliássy Sándor rendőrfőkapitány, Bonczos Miklós, Bárczay JAnós, Fáy István, báró Wlassics Gyulai'- államtitkárok, ^ . r;:a . Endro László alispán éa a megjelent többi előkelőségek. Itt foglalt holyot bárcihdzi Bárczy István minisztorolnökségi államtitkár is, aki t a Szont Jobb körmenet rendezéoét irányitotta; \ szentély jobboldalán fe foglalt helyet Szendy Károly polgármostor, mi'tek kegyúr székesfőváros W . képviaolőjo. /FoXyt^kÖv./

Next

/
Thumbnails
Contents