Magyar Országos Tudósító, 1942. július/2

1942-07-21 [275]

-^FlELTÉKENYSÉEBőL HAMIS FELJELrSNT. .ST TETT. Lobos Ferenc 23 év:s nőiszabósegéd 194o szeptember 7~én a kora reggeli órákban a Mussolini-téren szolgalatot teljesítő rendőrfőtörzoőrmes.terhez sietett| akinél feljelentést tett# Azt állította, hogy az éjszaka a nyu* gati pályaudvar éttermében látta, amikor Hajós Maria klszolgálónő egy részegnek látszó alvó ember zsebéből öt darah Ip pengős bankjegyet ki­lopott. Kérte5 hogy a bűnvádi eljárást haladéktalanul indítsák, meg a leány ellen. Kihallgatták Ha^óe Máriát, aki tagadta a terhére rótt ose­lekmény elkövetését* Beidéztek Lobos Ferencet is, aki ez alkalommal be­ismerte, hogy a fel jelért, ősének semmi alapja sem volt, mert a leány nem lopott. Azt állította, hogy beteges féltékenységének hatása alatt bosz­szubói tette a leány ellen a feljelentést. - Szerelmes vagyok a leányba «• vallotta - és mert egy idegen férfival láttam, ezért elvesztettem józan gondolkodásomat ós feljelentést tottem Hajós Mária ellen. Ezek után megfordult az eljárás, most már Lobos Ferenc ellen emelt vádat^a királyi ügyószs 'g hamis vád büntotte miatt. A büntetőtőr­vónyszék előtt megtartott főtárgyalás után lobos Peroncet o cselckmé­ryért nyolchónapi börtönre it&lték el. Fcllobbezés folytAn a tábla szü­net! tanácsa vitéz dr t , Ottrubay Dezső tanácselnök vezotésével tárgyal­ta ezt az ügyet és dr<> Bartha JánoB királyi főügy'szbelyettes feftízólald­sa után a nyolchónapos börtenbüntet-st helybenhagyta. /IIOT/G. —*RÉZGALICRA NEGYSZ áSS PENGŐT CSALT KI * EGYÉVI xJÖRTÓNHE ITÍÜLTÉK. A budapesti királyi ügy-,szcég vádat emelt Rózsa Gyula gyárimunkáB ellen csalás büntette miatt, mert Klein János kereskedőtől 4oo pengőt kioealt, azzal az ürüggyel; hogy a pénz rézgálicra kell. Rózsa, mielőtt az ;ö szog» ről a kötelezvényt kiállította volxa ; egy átJáróhásoan a 4oo pengővel együtt eltűr. Az ügyet kedden tárgyalta a büntetőtörvpryszéken dr. Mol­nár Árpád egyes béré, aki előtt a vádlott beiem-rrő vallomást tett ós nyo­morával védekezett) - Az adatok üzerín* maga ezt a pénzt ellóversenyezte - Jegyez­te meg a bíró,, - Kérem ; én csak húsz pengőd vesztetnem el az összegből a ló­versenyen? - fsíelte a vádlott. Klein János sértett tanúvallomásában előadta, hogy' időközben találkozott Rózsával az utcán, aki ekkor egy postai foladővev Vny t muta­tott neki s azzal akarta igazolni, hogy a 4oo pengőt a oiraére mármeg­küldötte* - A feladóvevény azonban hamisítvány volt - vallotta Klein János - mert a következő napon nem 4oo ; hanem csak 40 pengőt kaptam pos*» tán a vádlottó;;.-, A törvényszék Rózsa Gyulát csalás- bűntettéért Jogerősen egyévi börtönre itélte, /MOT/Ky. *-**RUHÁT ÉS PÉNZT LOPOTT A BESURRANÓ TOLVAJNő. A büntet őt örvény széken dr* ií Lnár árpád egyeebiró kedden tárgyalta a lopás bűntettével vádolt Szunyi Mihálynó büntetett előéletű asszony bün­pörét. Szunyinó a vád szsrlnt,- bs surrant egy idegen férfi lakására, ahonnan nagyobbmennyíségü ruhaneműt és pénzt viot magával. Az asszony a ter vény széke b beismerő vallomást tett a A bíróság lopás büntotto miatt J oge r ő s e n t i zhó na \ bőr t S D r 8 i t >" 11 a- /MO T/Ky *

Next

/
Thumbnails
Contents