Magyar Országos Tudósító, 1942. július/1
1942-07-10 [274]
—-ZTJ KÉTÉVI FEGYHAZ,p./l. folytatás./ A vádlottak tagadták bűnösségüket ós azzal védekeztek, há»gy osak kölcsönről volt szó. Később a terhelő adatok alapjüi már bevallótták, hogy mindenáron t>énzt akartak ^zereznip ég ezzel a callal keresték fel Fülepetc Tanúképpen kihallgatták többek kö:.ött Tauber Oszkár ny. őrnagyot, aki a leleplezés körülményeit ismertette, majd a perbeszédek * re került a sor« Spiry Elek dr. királyi ügyész súlyos büntetés kiszabását inéit vány ózta, a védők pedig az enyhítő körülményekre mutattak rá. A bíróság végül Í3 ituletóben bűnösnek mondotta ki mind a kot vádlottat csalás bűntettének kísérletében ós őzért fejenként kótóvi fegyházbüntetéssel sújtotta őket. Az Ítélet nem jogerős. /IK)T/Sy* GEPSZIJAT LOPOTT, HOGY MEGTALPALTATHASSA A CIPŐJÉT. Lebovics Imro hentessegéd az egyik furnérgyárban dolgozott. Egy óvatlan percben az egyik gépről levágta a hajtószijat &s ruhájába rejtve-ki akarta csempészni az tizéből* Észrevették a lopást és rendőrnek adták át a tolvajt. Keresztes Ferenc dr. bűntütőtörvényszéki egyesbirópónteken dél« előtt tárgyalta Lebovics bűnperét. Azzal védekezett, hogy rongyos volt • a cipője és talpalásra akarta felhasználni a gépszijat. Kauer Nándor dr, királyi ügvé'sz vadbeszéde után a bíróság jogerősen négyhőnapi fogház büntetőére ítélte. /HOT/Syí ***ZÜ imÉW - HALÁSZ ÜGY 5 oo/2, folytatás,/ Amikor a bűnt ex. 5 tör vény szék a bejelentett fellebbezések folytán felterjesztette az iratokat a budapesti királyi táblához, - mondja az előadó - akkor a törvényszék a felterjesztő végzésében bizonyos magyarázatokat ad^arról, hogy a védő abban az Ötven oldalas beadványában, amely fellebbez esőnek indokolását tartalmazza, olyan idézeteket sorol fel, amelyek a főtárgyalás! jegyzőkönyvben foglaltakkal nem egyeznek. Majd sorra vette az előadó a főtárgyaláson kihallgatott tanuk vallómégát, végül ismertette az első híréi fórumon felolvasott okirati bizonyítás adatait is, Dr. Pálffy Elek előadó táblabíró kevéssel két óra után fejezte be a bűnpör anyagának referátumát-, A táblai főtárgyaláson kezdettől fogva^ jelen volt személyesen lorédy üéla fömagánvádló is, aki egész délelőtt a magával hozott iratok tanulmányozásában merült el, majd az eleadó táblabíró egyik-másik megjegyzésénél jegyzeteket készített. A fellebbviteli fötárgyalást, szombaton délelőtt folytatják, amikor már a perbesz,dekro is sor kerlU 0 /iiOT/G»-.