Magyar Országos Tudósító, 1942. július/1

1942-07-09 [274]

POLITIKA Dr* Hóman Bálint válaszában mindenekelőtt a iniszterel* nőknek az értekezlet során hozzá intézett szavaival foglalkozott s megerősítette azt, hogy történelmi szemléletük a kezdettől azonos volt# - Amikor tiz évvel ezol3tt tároát vállaltunk a Gömbös kormányban ** mondotta többek között - , a magyar összefogás, a.nem* z^tt egység, a közös nemzeti vl 1 ágszemlólet gondolatának jegyében tettük eztj ez volt az a nagy gondolat, amivel Göaböe Gyula munkára hivott mindkettőnkét. Az összefogás, az egységes nemzeti lélek és nemzeti szemléié t voltak azok a gondolatok, aaelyek jegyében a műnké* pa vállalkoztunk, s amelynek jegyében, ugy érzem, azóta Is töretle* nül egy utói haladunk* «* A párt szine előtt azzal távozom a miniszteri székből} jrtpe meg a magyarság ^JLnden rétege, a magyarság minden fia, kicsid . nyek ós nagyok, szegények t$ tehetősek egyaránt, hogy ez a nemzet az egység gondolatéval és annak OBgval u sltásával él* vagy bukik* Tör- * tónelmünk ls azt tanltja, elbukik a nagyarság, ha fiai nem találnak egynásra, ha azt keresik, kJ, honnan jött, kinek, roi a felfogása kie­sebb részletkérdésekben, ha száz ós Bzézféle pártárnyalat keletkezik* A nagy kérdések az Irányadók, ezekbon kell közös szemléletet kialakíta­ni* ez az, ami a magyarság minden fiának kötelessége* Egy táborba kell •tömörülnie a magyarságnak, hegy túljussunk ezeken a világot átalakít tó, mai időkön s ón erre az egységre ürítem pohamaxa« Hónán Bálint nagy tapssal kisért válasza után Tornyos György-* Gürtler DŐnes^ Porubszky Gézát és vitéz Tóth Andrást köszön-, tötte kormány főtan ácBOssá törtónt kinevezésük alkalmából nevükben Porubszky Géza válaszolt és mondott köszönetet az irántuk megnyil­vánult szeretetteljes ünnopléoért* mm— y%

Next

/
Thumbnails
Contents