Magyar Országos Tudósító, 1942. július/1

1942-07-05 [274]

—-BEIKTATTÁK MAROSVÁSÁRHELY ORSZÁGZÁSZLAJÁT, Az EONB elnökség© va­sárnap délben diszes ünnepség keretében iktatta be Maron vásárhely országzászlóját, amelynek lobogóját a Székely Egyetemi ós Főiskolai Hallgatók Egyesülete ajánlotta fel. t. fcl^zabadulá? első napjaiban, Az ünnepségre felvonultak a budaposti--erdélyi ós székely egyesülőtök á ott voltak Marosvásárhely kiküldötrei is; Délben a budai kereskedő ' és ipárosif jak, valamint a székelyek egy csapata vonult fel őrségvál­tásra, ami után a SZÉFRE nevében Antal Dezső adta át a lobogót és vá­• zolta azt a küzdelmet, amelyet a székely fiatalság folytatott a meg­szállás alatt. Az BÖNB nevében Liptay Lajos társelnök, s Fővárosi Községi Takarékpénztár vezérigazgatója mondott beiktató be azédet,amely­ben hang súlyozta, hogy a fővárosi iparos testületek ős a székelyek együttes Őrségváltása azt jelképezi, hogy a főváros népe egy a szó** kely3éggel'« Ez az országzászló - mondotta - MarOfivásárhelyén hirdetni fogja, hogy rendelkezünk olyan bátorsággal és bölcse seggel, hogy igaz­ságunk tudatában visszautasítsuk ami ellenünk és fajtánk oxlcn törté-* hik. Jelenti az országzászló azt is, hogy* nem mondunk le a magyar fal­támadásról, nem tűrünk el még egy 1918-at, mert senki-nem nyújthatja ki kezét mégegyszer bármiért is ami magyar és. örökké magyar marad. "A*nagyhatású beszéd után a naroaváaárhelyiek országgyűlési képviselője; dr # Biró' István vette át a lobogót, majd a'MAV Istvántelki főműhely zenekara adta-elő a Hiszekegyet'és a Szózatot, A z ünnepség díszmenettel ért véget, /MOT/B, \fWZtíC "*""""" —JÓZSEF^KIRÁLYI HERCEG AVATJA FEL A OSÁKTORNYAI ORSZÁGZÁSZLÓT. A Muraköz népe július 9-*ón, csütörtökön Csáktornyán orazágzászlóavá­tással ünnepli a felszabadulás olső évfordulóját. Az oraZá^zászlót, amely a Zrínyiek emlékét is megörökíti, az EONB nevében vitéz József Poronc királyi herceg avatja feli /MOT/B, RENDŐRSÉG , • ' -—EGY NYUGALMAZOTT ŐRNAGY HOLTTESTÉT FOGTAK Ki A DUNÁBÓL Vasárnap délután a római parton jólöltözött idősebb férfi holttostót fogták ki a Dunából, A zsebében talált iratokból megállapítOttók, hogy Rudnay Mihály 68 éves nyugalmazott őrnagy, eszt-rgomi lakos, Lintegy két hete lehetett a vizben, Így valószínű, hogy Esztergomból sodorta le Buda­pest-g a Duna, /ÍÍOT/H. 4 —MELLBELŐTTE MAGÁT EGY FIATALEMBER A'HŰVÖSVÖLGYBEN? Vasárnap a Nagy­kovácsiját és a Szépjuhásznó-utca közötti erdőrészen az egyik főváro­si crdőft'r ; jólöltözött fiatalember holtteatét találta meg.A holt­test mellett Frommcr pisztoly és három darab július l-l'budapesti napi­lap hevert; A rendőri bizottság megállapítótta,hogy if j.Steigor János PostszentlőrInc, Vörösmarty-utca^ 43,sz,alatti lakos a^ öngyilkos és a pisztollyal szivén lőtte magát, Öngyilkosságának okát most kutatja e rendőrség; 1 /MOT/H, —-GÁZOLÁSA Vasárnap délbon a Rákócziit ll,sz,ház előtt villamos v elütütto Vas Árpád 43 éves mázol ősegedet, aki egy nővel .oso^ekarolva; I kissé ittasan haladt a síneken, Könnyebb .jérülésolckol 1 vitték a mentők a Rókua-kórházba, /MOT/H. I «-_.»-—

Next

/
Thumbnails
Contents