Magyar Országos Tudósító, 1942. június/2

1942-06-18 [273]

S a p í r 9 a á! 1942. Június 19-én, pénteken: Róm.katíGyárf. és Pr.~ Görögkstolikus: Júdás ap.- Protestánst Flóra.- Éözépeurópai idő­számítás Bzerlnt Budapesten a nap kel 4 óra 46 perckor, nyugszik 20 óra, 44 perckor, a hold kel 10 óra 04 perckor nyugszik 0 óra 4 perokor.-* /Mar/— —TALÁLKOZÓ. A kiskunfélegyházai tanitókópzőben 1932-ben végzett #ö­vendéííkek június 29-én, tcrtják 10 éves tjlálkozéjukat Kiskunfélegy­házán. A tclalkozősn való részvételt Makány István tanítónál /Kiskun­félegyháza Izsáki-uti iskolc /kéri bejelenteni Darvas József a rendezők nevében /MOT/. Pro d o m o: Darvas József, a Kis Újság munkatársa kéri­tisztelettel a sorok közlését./MOT/B. DORITA BONEVA BUDAPEST DIÁN BERLINBEN ÉS PARISBAN, Dorita Boneva bolgár művésznő, aki a Magyar-Bolgár Társaság meghívására tavasszal Magyarországon nagysikerű hangversenyköruton vett részt, most Német­országban aratja sikereit, Dorita Boneva jelenleg-Berlinben tartózko­dik, ahol májusban hat rádiókonoerten is résztvett. Legutóbb elhangzott koncertjének érdekessége az volt, hogy a budapesti Magyar-Bolgár Társa­ság felkórés6re műsorát magyar ós bolgár szerzők müveiből állította össze és magyar, valamint bolgár nyélben énekelte azokat a némot hall­gatóság előtt. Tudni kell, hogy a nálunk is közkedvelt bolgár művész­nő igen jól beszél magyarul, A berlini híradás szerint a koncertnek olyan nagy sikere volt, hogy e műsorát közkívánatra a közeljövőben*az •gyik rövidhullámú németországi rádióállomáson meg kell ismételnie. Berlinből tovább utazik a bolgár művésznő Németország na­gyobb városaiba, majd a megszállt Franciaországba, ahol Parisban ls fog vendégszerepelni, még ebben az óvbon. Hirlik, hogy utána újból Budapestre jön vendégszerepelni, /MOT/B, CSENDŐRSÉG —HALÁLOS EALESTEK. Az elmúlt napokban a Salgótarjáni ..őszénbánya Rt. kistoronyéi bányájában Varga Ferenc 66 éves bányamestert az almában ogy leszakadt kődarab hclálrasujtotta. Szilágyi Ferenc 24 évas szeghalmi fiatalember az elmúlt napokban fürdés közben a Berettyóba fulladt, /MOT/ -—VILLÁMCSAPÁS, Az Uhg-megyei Zahar ós Bező községek felett hatalmas vihar vonult át és 3o lakóház ós gazdasági épületbe csapott be u vil­lám. A kár meghaladja a Socooo pengőt. Emberéletben nem esett kár ./MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents