Magyar Országos Tudósító, 1942. június/2
1942-06-25 [273]
~ NEMZET GYALÁZ ÁS I BÜNPER5K» LÖwenstein József textiltehnikus tavaly június 22-én este a Szent Istvánkörúton egy hétfői újságot vásárolt, amely vastagbotüs szalagcímben is közölte a hirt, hogy Németország és Szovjetoroszország között kitört-a háború* Löwenstein József ezt a hírt olyan kijelentésekkel kisérte, amex lyek a magyar nemzeti erőnek nagyfokú lebecsülését jelentették. Oly hangosan tette meg az utcán ezeket a megjegyzéseit, hogy az utcai járókelők közül egy házaspár Löwenstein Józsefet rendőrrel Igazoltatta, Ezt követőleg megindult a bűnvádi eljárás a magyar állam és magyar nemzet mogbocsülese ellen irányuló vétség miatt és a budapesti büntet őt örvény szék ötöstanácsa ezért háromhónapi fogházra Ítélte el. Ezt az Ítéletet a kir, kúria dr* Kovács Péter koronaügyéBzhelyottos felszólalása után jogerőre emelte, Bácsai Károly Pcreno zalaegerszegi kereskedő Budapest felé utaztában tavaly nyáron Celldömölk állomásnál összekülönbözött útitársaival, A ezócsata során Bácsai olyan ki jelentéseket tett, amelyek alkalmasak a magyar nemzet megbeesülésének esorbitására* A győri törvényszék ötöstanácsa ezért nemzetgyalázás vétsége cinén egyhónapi fogházra Ítélte el e a kúria ezt az Ítéletet *o helybonhagyta* Priedlánder Rezső asztalosuiester még 194o október havában Összeszólalkozott szomszédaival, akikkel a háború kimeneteléről te sz élgetett. Ennek kapcsán Friedlánder magyarollencs kijelentéseket tett* ugy hogy följelentés folytán nomzctgyalázás vétségével vádolva került a budapesti büntetőtörvényszék Ötös tanácsa elé, A főtárgyaláson Friedlander tagadta, hogy a terhére rótt kijelentéseket használta volna, a kihallgatott tanuk azonban terhelő vallomást tettek, Ehhczképest a büntető törvény szék ötbbnapi fogházra Ítélte cl büntetett olőőlotóre való tekintettel, A vádlott és védőjanok a ommissógi panasza folytán a kúria dr, Töreky Géza elnőklésóvol tartott tárgyalás után dr* Kovács Péter koronaügyósz felszólalása alapján a be jelentett por orvos latok elutasításával az öt Öc tanács Ítéletét jogorőre emelte* /IIOT/ G 4 -— HATHETI FOGHÁZ EGY TÁBLAI TANÁCSELNÖK IIEGRÁGALMÁZ ÁS A 11IATT, Günter Géz Iné kózimurikásnő tartásdi jpert indított a férje ellen* Ebben az ügyben a budapesti tábla elutasító Ítéletet hozott* A pervesztes Günterne erre beadványt irt az Igazságügy-miniszterhez, amelyben a táblai tanácselnököt olyan kitételekkel aposztrofálta, hogy azok miatt felhatalmazásra 'hivatalbél üldözendő rágalmazás vétsége cimén bűnügyi eljárás indult ellene, A büntetőtörvényszék ezért Günter Gézánét hatheti fogházra Ítélte cl. Ezt az Ítéletet a budapesti tábla, majd végső fokon a kir* kúria dr, Soóky József elnöklésével tartott tárgyalás után helybenhagyta 0 /ím/ G, ÉM i*e.w *w0m*