Magyar Országos Tudósító, 1942. május/2
1942-05-30 [271]
/A MÉRNÖKI KAMARA KÜZGYÜráSE* P oly t'n tifl 1./ KifejtettD, hogy a magyar Lratona a szabadságért, "a vallásért, a keroszt énysógért fogott Ismét fegyvert a Fegyvert fogott, hogy újra megvédelmezze és védőbástyája legyen, mint annyi, évszázadon át most is, i. nyugati kultúránál:., A magyar katona hós icsoh állja meg helyét épp ügy, mint a mv.lt nagy háborújában, nőst is. ebbe.i a keresztes háborúban. Ebben a harcban a magyar katona őszinte és bajtársi segítőtársa a mérnöki Isar minden tagja* Kihalljoh elnök " . megnyitóját azzal c reménységgal fejezte be, hogy a magyarok Istené segitse mog most is a hd? magyar honvédeket és vigye győzelemre a magyar zászlót, A nagyhatású elnöici megnyitó után a közgyűlés közönsége leikoson ünnepelte a magyar honvódségot* Ezután Thoma Frigyes főtitkár terjesztette elő a kamara 1941, évi-működésérői as iparügyi miniszterhez felterjesztendő tiszti jelentést, /: A jelentést a HOi 1 28,-1 hatodik kiadásában ismertettük:/ A jelentéshez a jelenlev'ő"mérnökök közül számosan szóltak hozz á^'Mindnyájan hangsúlyozva a magyar mérnöki kar legfontosabb problémáit, ' A közgyűlés határozatllag kimondta,, hogy a jelentést felterjesztik az illetékes fórumokhoz* A továbbiak során a közgyűlés a zárszámadást fogadtad, majd megadta a számvizsgáló bizottság elnökségének a felmentvényt és egyben a felhatalmazást az ügyek további vitelére addig; amíg a Mérnöki Kamara tisztújító közgyűlését össze nem lehet ' hivnié Az 1943* évi költségvetés elfogadása után a közgyűlés dr* Mihailich Győző elnök zárószavaival ért végot«./MOT/r; 4 AZ OTTKOi! KÖá KÖZGTüTáSE,. • Az Otthon " . írók Köre 1942. június 10,-ér dólelCfc t 11 órakor tartja LI» évi rendes közgyűlését a Kör Budapesten ' VII-Brz sébo t-körut 49, szára alatti helyis égőbon* Amennyiben, ez a közgyűlés határozatképtelen lenne, a Kör közgyűlését 1942„ június 21,-én délelőtt 11 érol:or tartja meg. Ez'a közgyűlés tekintet nélkül a megjelentek száriára, hat ározatkÓpűt« h iCT/B,