Magyar Országos Tudósító, 1942. március/2

1942-03-23 [270]

MEGJELENT Á DÉLVIDÉKI HELYSÉGNÉVTÁR. A Központi Statisztikai Hivatal Szerkesztésében és kiadásában most megjelent Délvidéki Helységnévtár teát pengőért kaphatő a Központi Statisztikai Hivatalban, vagy nagyobb könyvkereskedésekben, de megrendelhető a miniszterelnökség 100523.szá­w-'teli csekkszámlájára történő befizetéssel is. /MOT/B. --- '.JU3 . -10ÓIG RENDEZIK A NEMZETI GYERMEKHETET« A székesfőváros immár ''Henced izben rendezi meg idén a tavaszi Nemzeti Gyermekhetet m' jns 3-10-éig, hogy örömet szerezzen a gyermekeknek, Idén elsősorben a had bt vonultai gyermekeinek. A Gyermekhét fő védnökségét vitéz nagybá­nv'i Horthy Miklósné, a Kormányzó Gr Öfőméltóságának hitvese vállalta, a védnöki tisztet pedig Kállay Miklós miniszterelnök és Hóman Bálint kult ve: miniszter * A Nemzoti Gyermek]-étnek a gyermekek szórakoztatásán kívül célja az is, hogy a felnőtteket tájékoztassa a gyermekekkel kap­c. >latós egészségügyi, szociális, nevelési és egyéb kérdésekről. A főváros különböző helyein megtartandó szülői értekezletek központi gondolata és témája ezévben: "Szabad nemzet, gazdag nemzet", amely felöl li a fi--tálság gazdasági nevelésének problémáit» /MOT/B. PRÖ PÁTRIA H*3íGVERSENY. Máj US 9-én a Pesti Vigadóban 1/2 nyolc ér 1 k.-zdettel rendezi a Pázmány Péter Tudományegyetem orvoskari Cfaa Bajtársi ^Egyesület ¥oszprémi István törzse. Szerepelnek: Nagykő­vácpy liona, Éhn Marietta, Kovács Kató, Szabó Hona, V; j jda Júlia, Or­bán 3ánd na, Pethes Sándor, Polgár Tibor, Sárdy János és Szőnyi György, kaiferel Palotay István, Az egyetemi zenekart Kunsági L., a rendőr­z»ns?k-rt Szöllőssy Ferenc vezényli.. Rácz Zsiga cigányzenekara és Szabó Kálmán triója is szerepel. Jegyelővétel Baross-utca 40.,tele­fen: 143.. 992. /MOl/B. —lé l'SI OSQMA SÁNDOR EMLÉKEZETE A GOETHE- ÉS LA FONTAINE TÁRSASÁGBAN. & M; ,yar Goethe Társaság és a La Fontaéne Irodalmi Társaság együttes 'anepi ülést rendezett a Pesti Vigadóban Körösi Csorna Sándor emlékeze­tére • Az ülésen a kormány kiküldöttje is megjelent/ ott volt több ma- . yasr-eigu katonatiszt, igen előkelő közönség; akik teljesen megtöltöt­ték a Vigadó termét. Lukács György v.bvt.t. mondott megnyitó beszédet, aelyben Körösi Csorna Sándor életének példaadó jelentőségét méltatta, majd Vi'r.ár Béla :* tartott előadást arról., hogyan ismerték Körösi Csorna Sándort az . J ő ifjúkorában. Gaál István'tanár Körösi Csorna Sán­dor aai kultuszának legkiemelkedőbb vonásait domborította IdL.Tasnády Hona Juhász Gyulának és más költőknek Körösi Csorna Sándorról irt ver­sét adta elő, Tapolczay Gyula pedig Vili ár Béla ünnepi költeményét' sza­valta, majd Körösi Csorna Sándorról szóló megemlékezéseket idézett .A műsor kiemelkedő száma volt Baktay Ervin egyetemi tanár vetített képes előadásé. Körösi Csorna Sándor életéről és indiai vt járói .Baktay Ervin saját, Indiában készült fényképfeIvételeit is bemutatta. Az illusztris j ilőadót melegén ünnepelte az emlékest közönsége. Az emlékünnepséget I egyébként dr.Nemenyi Vilmos rendezte. /MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents