Magyar Országos Tudósító, 1942. március/2

1942-03-20 [270]

M Varga "kmee szóvátette a késedelmes vetőmag ellátást* Ezen a téren valóban voltak és vannak is bajok. Ennek pedig az az oka_. hogy a vetőmagnak égy réazét például a kukorica vetőmagot késedelmesen kap-. • tuk-« De sok helyen viszont késni kellett a vetőmag kiosztással,, Bíe'rt azt tapasztaltuk, . ahol tulhamar osztottuk ki v ott eltűnt* Már pedig ha egy­• i-.er a kormány gondol a magyar gazdára^, vetőmagot juttat neki, ez olyan,, mintha zálogba adta volna a magot, s minden gazáénak becsülete is fűző­dik ahoZ| hogy másra nem fordit ja. /Lelkes helyeslés./ Bajaink egyik főforrása ..... ..." ármsnteéltesünk katasz** trófális helyzete. Én igazán foglalkoztam ezzel a kérdéssel, tehát is­merem a problémát. Aki egy kicsit vlsszalapozgot a vizek történetében, láthatja, hogy váltakozó periódusokkal állunk szemben. Ebben az évben csaknem kizárólag olyan helyen volt vizár, ahol eddig soha vlz nem volt, ezt az odavalók tanúsíthatják, Mulasztásb tehát &gazán nem lehet megálla­pít anl* Minden segit^aggel ott leszünk az árvizsujtotta vidékeken, A ml­nisütertanács eddig mar 25 millió pengő segélyt állapított meg, de tekin­tettel arra, hogy mintegy Lo.ooo ház omlott össze, és ÖOoOoo^re tehető a megrongált házak száma, "kénytelenek leszünk pénzügyi erőnk s teljesítő- ' képességünk határáig még további áldozatot is hozni, /Helyeslés és taps/, Nagyon kérem az árvir.su jtotta vidékek kiküldötteit, s lakosságát, higy­jék el. hogy én és munkatársaim minden erővel segítségükre leszünk és mindent megteszünk, amit csak lehet* Az ármentesítés terén a végső cél lehetőleg a teljes állami ellenőrzés alá vétel, mert egységes programot csak igy lehet megvalósítani* - Pál Endre munkás bar át ómnak az volt az érzése- hogy egy­millió magyar munkás nevében beszél, Meggyőződésem, hogy mindaz, amiről szólt, egymillió magyar munkás problémája s szavaié ugy fogadom, mint az egész magyar munkásság reprezentánsának felszólalását. Meggyőződéssel hiszem,, hogy minden magyar munkást kivétel né 1 leül a munkásság nemzeti táborába lehet hozni és tömöríteni* Nom tudom elhinni, hogy a magyar munkásság más legyen gondolkozásában, mint én vagyok,? hogy gyerekének ne ugyuiazon jövőt akarja, mint én, az én gyermekemnek? életet, boldo— gulást, n^gy.. szafrad*- független " gazdag Magycror^zágot\ - A zr.irkankércessel kapcsolatban omiitcm meg, hogy fejlesz*, tenünk kell véderőnk erejét a felszerelés tekintetében a legmagasabb fokig s ennek szolgálatába állítjuk be egész ipari politikánkat. De ipartelepet létesíteni és' munkás lukas okról nem gondoskodni, egymással ellenétes koncepció lenne* A pénzügyminiszter ur éppen ezért már a leg­közolebbi napokban lemérte ti, a i2»-es bizottságban a lakásépítési köl­csönről szóló rendeletét, araaxy szerint minden iparft munkaadó|. ha mun­káslakást akar épiteni, az ópitési költség 80-85$«áig menő méltányos feltételű hitelt kap, Áz épített munkás lakást p«. dig az oda beköltöző munkás később megszerezheti magának. /Dörgő taps,/ - Az ár drágít ókról is szó esett, Kss&k letörése a legna­gyobb feladatr a kormányzatnak. A magam : észéről semmiféle büntetést nem' tartanék súlyosnak és méltónak az árdrágítókkal^ az áruhaimozók­kai, - s tegyük hozzá - a rémhirterjo3Zoékkel szemben is, A botbünte- • .tőstől az akasztóf áig a legszigorúbb büntetéseket mind tehetségesnek. tartom /-agy tapsi/K elsősorban azért, mert a röpirat terjesztőket és "a suttogó propagandistákat csakúgy- mint az árdrágítókat és az áruhal.. I mozókát a hacrakel& sereg elleni mer kry löknek tekintem, /Viharos bet- • szés és taps!/ Tevékenységük megakadályozása tehát legelsőrendű álla-, mi kötelesség ós feladati '" ^" fB

Next

/
Thumbnails
Contents